KRESZ-ügy: a rendőrség tagad a vizsgaismétléssel kapcsolatban Felnőttképzés
Eduline

KRESZ-ügy: a rendőrség tagad a vizsgaismétléssel kapcsolatban

A hajnalban felröppent hírekkel ellentétben mégsem kell majd minden jogosítvánnyal rendelkezőnek újra vizsgáznia, ha életbe lép az új KRESZ.

Még reggel írtunk arról, hogy a Magyar Nemzet szerint akár újbóli vizsga is jöhet a már jogsival rendelkezők számára, ha életbe lép a tervezett új KRESZ.

A lap egy szakértőt idézve írt arról, hogy 2014-ben az ORFK szóvivője úgy nyilatkozott, az új szabályok hatálybe lépésekor mindenkinek ismét vizsgáznia kell.

A rendőrség közleményében most arról ír, hogy "ilyen nyilatkozatot az ORFK szóvivője 2014-ben, 2014 előtt, és azóta sem tett". Bár azt kerek-perec nem jelentik ki, hogy nem lesz ismételt vizsga, reméljük, nem kell majd mindenkinek átesni az egyébként elég költséges procedúrán.

Frissítés (14:24): közben az Nemzeti Fejlesztési Minisztérium is reagált. Kiss Anita sajtófőnök az MTI-nek azt mondta, szó sincs arról, hogy minden gépjárművezetőnek újra kéne vizsgáznia egy KRESZ-módosítás után.

Tandíjra, lakhatásra vagy akár egy új laptopra kellene pénz? A diákhitel mindegyikre megoldást kínál Felsőoktatás Gál Luca

Tandíjra, lakhatásra vagy akár egy új laptopra kellene pénz? A diákhitel mindegyikre megoldást kínál

Sok egyetemista szembesül anyagi nehézségekkel a tanulmányai során. Az önköltséges képzésre felvételt nyert hallgatóknak éveken át komoly összegeket kell fizetniük. A magyar felsőoktatási intézményekben a tandíjak intézménytől és szaktól függően eltérnek, de a legtöbb alapképzés féléves díja 270 000 és 500 000 forint között mozog, míg a mesterképzések esetében ez az összeg jellemzően 300 000–400 000 forint között alakul. Bizonyos szakokon – például az orvosi vagy a repülőmérnöki képzéseken – a tandíj akár több millió forint is lehet félévente.