Jobbkezes vagy? Már tudjuk, mióta használja az ember Felnőttképzés
Eduline

Jobbkezes vagy? Már tudjuk, mióta használja az ember

Ehhez képest nevetséges, hogy csak nagyjából száz éve fogadjuk el a balkezességet.

Az eddigi ismereteinkhez képest sokkal korábbra tehető, mikor az emberek ősei már egyértelműen előnyben részesítették valamelyik kezüket a másikkal szemben.

A Kansasi Egyetem kutatói egy tanzániai Homo habilis ((ügyes ember) leletegyüttest vizsgált meg, pontosabban a fogakat. Mint kiderült, a fogak állásából és barázdáltságából arra lehet következtetni, hogy elődeink a szájukban tartották az étel egyik végét a fogukkal, míg a bal kézzel azt kifeszítették, valamint a jobb kezükben lévő kőeszközzel elvágták (többek között a húst is így fogyasztották).

Ez a beidegződés olyannyira eluralkodott, hogy a balkezességet nagyon sokáig rendellenességként kezelték. Közel száz éve, az egykori poroszos oktatásban akár addig is merészkedtek, hogy lekötözték vagy begipszelték a balkezes diákok karját, hogy feltétlenül a jobbkezüket használják. Az ilyen esetek akár akkora traumát is jelentettek, hogy egyes diákok dadogni kezdtek.

Kilenc dolog, amit biztosan nem tudtál a balkezesekről

Tudtátok, hogy százból tizenöt ember balkezes? Vagy hogy a nőstény macskák zöme jobbkezes, míg a hím macskák általában balkezesek?

Nyelvvizsga, nyelvi érettségi: melyik éri meg jobban? Nyelvtanulás Kurucz Tünde

Nyelvvizsga, nyelvi érettségi: melyik éri meg jobban?

Évről évre több ezerrel csökken a nyelvvizsgázók száma, mert a diploma megszerzésének már nem kötelező feltétele. Ugyanakkor a felvételin az intézményi pontoknál akár 50-70 pluszpontot is érhet a nyelvtudás, de ebben a tekintetben óriási különbségek lehetnek az egyetemek, a karok és a szakok között.