Ezért keresnek keveset a fiatalok? Meglepő kutatási eredmény Felnőttképzés
Eduline

Ezért keresnek keveset a fiatalok? Meglepő kutatási eredmény

Egy brit kutatás megcáfolta, amit eddig az Y generációról gondoltak.

A Bloomberg ismertet egy kutatást, melyben az Y generáció munkahelyi lojalitásáról is szó esik.

A Resolution Foundation anyaga szerint az 1980 és 2000 között született britek nagyon kis arányban váltanak munkahelyet 30 éves koruk előtt.

Ezzel az eredménnyel pont fele annyira mobilisak, mint szüleik voltak. Eddig szinte közhelynek számított, hogy a Z generációt megelőzően már az Y is könnyedén ugrál a munkahelyek között, és vált, ha úgy tartja kedve.

A túlzott lojalitás pénzben mérhető, hiszen a munkavállalók bére így nem növekszik olyan nagy ütemben, mintha sűrűbben mennének új céghez.

Az ingyenes óráktól a több százezer forintos kurzusokig: ennyibe kerülnek a 2026-os érettségi felkészítők az egyetemeken Érettségi-felvételi Gál Luca

Az ingyenes óráktól a több százezer forintos kurzusokig: ennyibe kerülnek a 2026-os érettségi felkészítők az egyetemeken

Bár még messzinek tűnik a 2026-os érettségi, azonban sok helyen szeptemberben kell leadni a jelentkezést a felkészítőkre. Jó hír, hogy több magyar egyetem is indít hivatalos érettségi előkészítőt. Bár van, ahol teljesen ingyen tanulhatnak a diákok, bizonyos helyeken mélyen zsebbe nyúlós a tandíj. Viszont van olyan intézmény, amely akár 100 pluszpontot is ad érte a felvételin.