Ebben az ágazatban garantált a munkahely Felnőttképzés
MTI

Ebben az ágazatban garantált a munkahely

A várható megrendelésekhez képest 10-15 ezer szakmunkás hiányzik az építőiparból, az Építési Vállalkozók Országos Szövetsége (ÉVOSZ) idén a termelés 15 százalékos növekedésére számít - mondta Koji László, a szervezet elnöke hétfőn az M1 reggeli műsorában.

A válság éveiben, 2007 és 2013 között csaknem 80 ezren távoztak a magyar építőiparból, számuk azonban az utóbbi években ismét nőtt, így jelenleg 286 ezren dolgoznak az ágazatban - folytatta.

A szakemberhiány a fővárosban és környékén a legsúlyosabb, mivel a fellendülés itt a legerőteljesebb, emiatt viszont hozzá nem értő vállalkozók is megjelentek - tette hozzá. Koji László arra számít, hogy 2-3 éven belül tisztulni fog a piac és hosszú távon csak azok az építőcégek maradnak életben, amelyek határidőre és megfelelő minőségben teljesítik a megbízásokat.

A szakemberhiány megoldása érdekében a képzőintézeteket felnőttképzésre kell átállítani, más ágazatokból és a közmunkások közül sokakat lehetne rövid idő alatt hasznosítható tudással ellátni - javasolta.

Felvételi kisokos: kinek való a hat- és nyolcosztályos gimnázium? Érettségi-felvételi Gál Luca

Felvételi kisokos: kinek való a hat- és nyolcosztályos gimnázium?

2026. február 19-ig kell leadnotok a középiskolai jelentkezéseteket, de még nem vagytok biztosak abban, hogy milyen iskolatípus lenne számotokra a legjobb választás? Nem vagytok egyedül: sok család számára komoly dilemmát jelent, hogy maradjon-e a diák az általános iskolában nyolcadikig, vagy érdemesebb már korábban gimnáziumba váltani. Új középiskolai kisokosunkban végigvesszük a legfontosabb lehetőségeket – ebben a részben a hat- és nyolcosztályos gimnáziumokat mutatjuk be.