Alap- vagy mesterdiploma kell a jól fizető álláshoz? Felnőttképzés
Eduline

Alap- vagy mesterdiploma kell a jól fizető álláshoz?

Kevés cég köti alap- vagy mesterképzés elvégzéséhez a munkaköröket, a bolognai rendszer bevezetése után hat évvel sem...

diploma

Alap- vagy mesterdiploma. Kevés cég tud különbséget tenni

Kevés cég köti alap- vagy mesterképzés elvégzéséhez a munkaköröket, a bolognai rendszer bevezetése után hat évvel sem tudják, mi a különbség a különböző szintű diplomák között. Ennek ellenére évről évre több hallgató jelentkezik mesterszakra - írja a Napi Gazdaság.

A Szent István Egyetem Gazdaság- és Társadalomtudományi Karának budapesti képzésekért felelős dékánhelyettese, Guth László szerint túl kicsi a mesterszakkínálat Budapesten, miközben az érdeklődés egyre nő, idén például 30 százalékkal többen jelentkeztek MA/MSc képzésre, mint tavaly.

A növekvő érdeklődés hátterében nemcsak az áll, hogy egyre többen végeznek el alapszakokat, hanem az is, hogy nő a mesterképzés jelentősége. A bolognai rendszerben jól eligazodó munkaadók a magasabb pozíciók betöltését például egyértelműen mesterdiplomához kötik − mondta Guth. Mennyit keresnek a BA- és BSc-diplomások? Összefoglalónkat itt olvashatjátok el.

Szabadszedéses menza: így működik az átállás az iskolákban Közoktatás Gál Luca

Szabadszedéses menza: így működik az átállás az iskolákban

Egyre több iskola vezeti be a szabadszedéses menzát, amelynek köszönhetően a diákok maguk dönthetik el, mit és mennyit szeretnének enni. Ez nemcsak az étkezési élményt javítja, hanem a kidobott étel mennyiségét is jelentősen csökkenti. Sok helyen azt tapasztalják, hogy a rendszer bevezetése után többen fizetnek be az iskolai étkezésre, köztük olyanok is, akik korábban nem éltek ezzel a lehetőséggel.