Vigyázat, közeleg a határidő! Fontos infók a 2013-as pótfelvételiről Érettségi-felvételi
Eduline

Vigyázat, közeleg a határidő! Fontos infók a 2013-as pótfelvételiről

Hétfőig jelentkezhettek a 2013-as pótfelvételire, úgyhogy ha szeretnétek elkezdeni valamelyik egyetemet vagy főiskolát szeptemberben, érdemes sietni! Itt minden fontos infót megtaláltok a meghirdetett szakokról, a pontszámításról és az árakról.

Augusztus 29-én kiderül, kit vesznek fel a pótfelvételin

Csak egy szakot lehet megjelölni

Az általános felvételi eljárással ellentétben a pótfelvételin már csak egy felsőoktatási intézmény egy képzését jelölhetitek meg, és annak is csak az önköltséges változatát, az egyetemek és főiskolák - a Nemzeti Közszolgálati Egyetem kivételével - ugyanis csak fizetős szakokat hirdethettek meg július végén. Ráadásul a pótfelvételire csak azok jelentkezhetnek, akik az idei általános felvételi eljárásban nem vettek részt, vagy felvételiztek, de egyetlen szakra sem kerültek be.

A pótfelvételire kizárólag az e-felvételi felületén adhatjátok be jelentkezéseteket. Ha korábban nem használtátok az e-felvételit, akkor regisztrálnotok kell, később pedig hitelesíteni is kell a jelentkezést. Ezt az Ügyfélkapun keresztül is megtehetitek, vagy kinyomtathatjátok a hitelesítő adatlapot a Felviről - alá kell írni, majd az Oktatási Hivatalnak kell elküldeni, a hitelesítés határideje augusztus 14.

Fontos: a pótfelvételin nincsen hiánypótlási időszak, minden dokumentumot augusztus 12-ig kell feltölteni (erre akkor is szükség van, ha a "sima" felvételin is részt vettetek).

Pontszámítás: maradnak a szabályok

A pontszámítás szabályai nem változtak: alap- és osztatlan szakon a tanulmányi és az érettségi pontokat kell összeadnotok a nyelvvizsgáért, OKJ-s végzettségért, hátrányos helyzetért, verseny- és sporteredményért járó többletpontokkal (de ha az érettségi pontok duplázásával jobban jártok, a rendszer automatikusan azt választja). A 2013-as pontszámítási szabályokról itt olvashattok, pontszámító kalkulátorunkat pedig itt próbálhatjátok ki.

Emelt szintű érettségi nélkül nem megy?
A 2013-as felvételin több alap- és osztatlan szakon írták elő az emelt szintű érettségit - ilyen például az orvosi, az állatorvosi, több bölcsész- és társadalomtudományi képzés. Ha nincs emelt szintű érettségitek, a pótfelvételin érdemes az adott szakterület felsőoktatási szakképzésére jelentkezni (a kommunikáció- és médiatudomány BA-szakhoz például legalább egy tantárgyból le kell tenni a nehezebb, egyben több pontot érő érettségit, míg a kommunikáció- és médiatudomány felsőoktatási szakképzéshez egy emelt szintű érettségi sem kell), a kétéves szakokon megszerzett kreditek 75 százalékát ugyanis beszámítják, ha az elvégzése után ugyanazon a szakterületen tanultok tovább.

Az alap- és osztatlan képzésekkel ellentétben a felsőoktatási szakképzéseken nemcsak az érettségi pontokat, hanem a tanulmányi pontokat is meg lehet duplázni. A háromféle lehetőség – az érettségi pontok megduplázása, a tanulmányi pontok megduplázása, illetve a kettő összeadása – közül mindig a legmagasabbal számolnak. A végleges felvételi pontszámhoz mindhárom esetben hozzá kell adni a többletpontokat.

Augusztus 29-én jönnek a ponthatárok

A 2013-as pótfelvételi ponthatárait augusztus 29-én húzzák meg, vagyis ekkor derül ki, bejutottatok-e a kiválasztott képzésre. Igaz, nagy meglepetésre nem kell számítani: a szabály ugyanis az, hogy a pótfelvételin húzott ponthatár nem lehet alacsonyabb az általános felvételi eljárásban meghatározottnál. Ha egy például egy felsőoktatási szakképzés önköltséges változatának ponthatárát 300-nál húzták meg július 24-én, akkor a pótfelvételin sem lehet alacsonyabb az alsó limit.

Ha egy adott képzést nem hirdettek meg az általános felvételin önköltséges formában, akkor az alapszabályok érvényesek. Az alap- és osztatlan szakokon 240, a felsőoktatási szakképzéseken 200, a mesterképzéseken 50 a ponthatárminimum, ha ennél kevesebbet szereztek, sehova nem vesznek fel - sem állami ösztöndíjas, sem önköltséges képzésre. Fontos, hogy a 240-es határt az emelt szintű érettségiért járó többletpontokkal, de az egyéb jogcímen - például OKJ-s végzettségért, versenyeredményért vagy nyelvvizsgáért - szerezhető pluszpontok nélkül kell elérni. A 2013-as felvételi összes ponthatárát itt találjátok.

Kiderült, hány elsősnek kellett idén évet ismételnie Közoktatás Kurucz Tünde

Kiderült, hány elsősnek kellett idén évet ismételnie

Még mindig toronymagasan elsőben a legnagyobb az évismétlők aránya – derült ki az Oktatási Hivatal szerkesztőségünk részére megküldött adataiból, ugyanis az elmúlt tanév végén százból továbbra is mintegy öt olyan gyerek volt, akiknek idén újra kell járniuk az első osztályt. Rajtuk kívül ötödikben és hetedikben is magas volt a bukási arány.