„A számolási feladatok megoldása megy a legnehezebben a hallgatóknak” Érettségi-felvételi
Eduline

„A számolási feladatok megoldása megy a legnehezebben a hallgatóknak”

A számolási feladatok megoldása, a reakcióegyenletek felírása és kiegészítése megy a legnehezebben az elsőéves...

A számolási feladatok megoldása, a reakcióegyenletek felírása és kiegészítése megy a legnehezebben az elsőéves egyetemistáknak – mondta az eduline-nak Bárdos Erzsébet, a Pannon Egyetem Mérnöki Kar Általános és Szervetlen Kémia Tanszékének egyetemi adjunktusa, aki szerint a kémiát leginkább látványos, érdekes kísérletekkel lehet közelebb hozni a középiskolásokhoz.

Az emelt szintű kémiaérettségi feladatsorát és a hivatalos javítókulcsot itt nézhetitek meg.

A középszintű kémiaérettségi feladatsorát és a hivatalos javítókulcsot itt nézhetitek meg.

Nem csak a kémia szakhoz kell kémia

„Környezetmérnöki, biomérnöki, anyagmérnöki és környezettudományi – a vegyészmérnöki és kémia alapszakon kívül – képzéseken is szükség van kémiai ismeretekre” – mondta Bárdos Erzsébet, hozzátéve: a hallgatók egy része azonban gyenge kémiai tudással érkezik az egyetemre, főleg azokra jellemző ez, akik nem kémia vagy vegyészmérnöki szakra felvételiztek. Milyen volt az idei középszintű kémiaérettségi? Itt találjátok legfrissebb cikkeinket, holnap reggel 8-kor pedig jövünk a hivatalos megoldásokkal.

A Pannon Egyetemen ezért minden szakon szintfelmérővel kezdik az első szemesztert az elsőévesek. Azoknak, akik nem teljesítenek megfelelően, hathetes felzárkóztató kurzust indítanak – a középiskolai tananyag átismétlésére, felelevenítésére –, amelynek a végén újra ki kell tölteniük a szintfelmérőt. „Aki a második alkalommal sem éri el a megfelelő pontszámot, nem veheti fel a számolási gyakorlatok tanegységet” – magyarázta. A hat szak hallgatói számára nemcsak ez utóbbi, hanem az általános kémia előadás is kötelező.

Kémia: szeretjük vagy nem szeretjük?

A Pannon Egyetem adjunktusa szerint a hallgatóknak problémát okoz, hogy a legtöbb középiskola már a 10. évfolyam végén befejezi a kémiaoktatást, „amikor egyetemre kerülnek, kétéves lemaradást kell behozniuk. Azok, akik kémia fakultációra jártak, felkészültebben érkeznek”.

„A diákok egy részének már az általános iskola végén elmegy a kedve a kémiától, mert túl száraz az anyag, és kevés a kísérlet. A középiskolában is nagyobb hangsúlyt kellene helyezni a „mindennapok kémiájára”, hogy lássák a diákok, mennyire fontos része az életünknek a kémia, a vegyipar. Az elvont, nehezen érthető mély részletek helyett érdemesebb lenne globális áttekintést adni a kémiáról, sok-sok izgalmas kísérlettel kiegészítve” – mondta, hozzátéve: a kémiát népszerűsítő programokkal pontosan azt szeretnék bebizonyítani a diákoknak, hogy a kémia érdekes tantárgy.

Központi írásbeli 2026: itt vannak a korábbi évek hatodikos feladatlapjai és megoldókulcsai magyarból Közoktatás Palotás Zsuzsanna

Központi írásbeli 2026: itt vannak a korábbi évek hatodikos feladatlapjai és megoldókulcsai magyarból

A sikeres felvételi alapja a rendszeres és tudatos gyakorlás – szerencsére január 24-ig még bőven van idő felkészülni. Összegyűjtöttük az elmúlt évek hatodikos feladatsorait, amelyek jó támpontot adnak ahhoz, milyen típusú feladatokra számíthatnak a diákok a 2026-os központi írásbelin. 10 feladatot kell megoldani, 45 perc alatt, 50 pontos a feladatsor, számít a helyesírás és könnyű kicsúszni az időből