Itt a teljes lista: ennyi ponttal lehetett idén bekerülni a műszaki szakokra Érettségi-felvételi
Eduline

Itt a teljes lista: ennyi ponttal lehetett idén bekerülni a műszaki szakokra

Milyen ponthatárokat húztak a legnépszerűbb műszaki alapképzéseken? Hány pont kellett az állami ösztöndíjas helyhez a villamosmérnök, a műszaki menedzser, a gépészmérnök vagy éppen a mechatronikai mérnök képzésen?

Több mint 6300-an jelölték meg a 2018-as felvételi jelentkezési lapján a mérnökinformatikus szakot, közülük több mint 3200-an az első helyre sorolták a képzést. A legnépszerűbb műszaki szakok listájára persze felkerült a gépészmérnök, a műszaki menedzser és a villamosmérnök képzés is, ugyanis ezeket is több ezer diák választotta az idei felvételin.

Itt a teljes lista: a 2018-as felvételi összes ponthatára

Este nyolckor nyilvánosságra hozták a 2018-as felvételi ponthatárait, amelyet már az Eduline-on is böngészhettek. Az idén több mint 107 ezer diák jelentkezett egyetemre és főiskolára, a legtöbben, mintegy 73 ezren alapképzésre adtak be kérelmet, mesterképzésre több mint 18 ezren jelentkeztek, osztatlan képzésre mintegy 11 600-an, felsőoktatási szakképzésre pedig 4800-an felvételiztek.

Képzés Intézmény és ponthatár Intézmény és ponthatár Intézmény és ponthatár Intézmény és ponthatár
műszaki menedzser  BME:330  DE:320  ELTE:352  SZIE:320
gépészmérnöki  BME:365  DE:280   ELTE:303  PTE:281
villamosmérnöki  BME:360  OE:284  PE:294 SZE:281 
közlekedésmérnöki   BME:330 NYE:285   SZE:284  -
járműmérnöki  BME:330  NJE:280  ME:282  SZE:280
mechatronikai mérnöki  BME:451  OE:280  SZE:296  SZTE:284
építőmérnöki  DE:280  BME:330  SZE:281  SZIE:281
biomérnöki  BME:387  DE:338 PE:308   SZTE:281
környezetmérnöki  BME:330  NYE:285  SZE:284  -
 logisztikai mérnöki  BME:330  ME:283  SZE:280  -
Várjátok velünk a ponthatárokat!

Az Eduline-on minden fontos információt megtaláltok: megmutatjuk, milyen programok közül választhatnak ma azok, akik nem otthon szeretnék várni a 2018-as felvételi ponthatárait, tudósítóink rendszeresen bejelentkeznek a budapesti Pont Ott Partiról, ahol (többek között) felvételizőket kérdeznek arról, milyen szakra felvételiztek, milyen eredményre számítanak, van-e B tervük, ha nem sikerül a felvételi. A 2018-as felvételiről szóló legfrissebb cikkeinket itt találjátok.

Utánajárunk, melyek 2018 legnépszerűbb egyetemei, főiskolái és szakjai, milyenek az előzetes ponthatárok a kiemelt szakokon, és azt is megtippeljük, melyik képzésen húzzák majd a legmagasabb ponthatárt. És a lényeg: este nyolckor jövünk a 2018-as ponthatárokkal! Ha semmiről nem szeretnétek lemaradni, kövessétek Facebook-oldalunkat!

Nem feltétlen gyakornok kategóriában kezdenek az óvodai nevelők Közoktatás Kurucz Tünde

Nem feltétlen gyakornok kategóriában kezdenek az óvodai nevelők

Középfokú, technikusi képzettséggel, Pedagógus I. kategóriában, bruttó 654 ezres óvodapedagógusként is kezdhetnek az óvodai nevelők – derült ki az Oktatási Hivatal szerkesztőségünk részére küldött válaszából. Ehhez képest a frissen végzett diplomás óvodapedagógusok gyakornokként állhatnak munkába, ha nem volt korábban legalább 6 éves munkaviszonyuk.