Már írják a diákok a matekérettségi második részét. Mutatjuk, milyen témaköröket kérnek számon a hosszú feladatokban.
A középszintű matekérettségi második feladatsora két részből áll: a II. A rész három, egyenként 9-14 pontos feladatot tartalmaz, és ezek mindegyikét meg kell oldani. A II. B részben három, egyenként 17 pontos feladat vár a diákokra, amik közül kettőt kell kiválasztani és megoldani. Azt, hogy melyik feladatot választják, egyértelműen jelölniük kell, vagy különben a javító tanár automatikusan az utolsó feladatot nem veszi figyelembe.
Az érettségizőknek idén többek között egyenletet kell megoldaniuk a valós számok halmazán, téglalap kerületét kell kiszámolniuk a második részben. Ezen kívül a négyszög szögei és a függvény jellemzése is előkerült a feladatsorban. A II. B részben túrórúddal, légnyomással és a telefonhívásokkal kapcsolatos szöveges példákat kell megoldaniuk a diákoknak.
Az idei matekérettségi első részében többek között halmazok, egyenlet megoldása a valós számok halmazán, gráfok és vektorok is szerepelnek, de a diákoknak mértani sorozat összegét, illetve térfogatot is kell számolniuk, valamint az egyenes egyenletét is fel kell írniuk.
Emelt szinten a II. részben öt feladatot kapnak a vizsgázók, amik közül négyet kötelezően meg kell oldaniuk, és szintén fel kell tüntetni, hogy melyiket nem szeretnék, ha a javító tanár figyelembe venné.
Érettségizzetek velünk! |
Mint minden évben, az Eduline-on idén is megtaláljátok a legfrissebb infókat az érettségiről. A vizsgák napján reggeltől estig beszámolunk a legfontosabb hírekről, megtudhatjátok, milyen feladatokat kell megoldaniuk a középszinten vizsgázóknak, de az emelt szintű írásbelikről is nálunk tájékozódhattok elsőként. És ami a legfontosabb: az írásbeli után nálunk nézhetitek át először a szaktanárok által kidolgozott, nem hivatalos megoldásokat. Délutánonként pedig arról olvashattok, hogy mit gondolnak a tanárok és a vizsgázók a feladatsorokról, és persze ti is leírhatjátok véleményeteket kommentben, sőt a szaktanároktól is kérdezhettek. Ha elsőként szeretnétek megkapni a megoldásokat, lájkoljátok Facebook-oldalunkat, itt pedig feliratkozhattok hírlevelünkre. A 2025-ös érettségiről itt találjátok legfrissebb cikkeinket. |
A matekérettségiről szóló tudósításunkat itt olvashatjátok.