Felvételi 2024: így pontozzák az emelt érettségit a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen Érettségi-felvételi
Gál Luca

Felvételi 2024: így pontozzák az emelt érettségit a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen

Itt megnézhetitek, hogy mennyi pluszpontot ad az emelt szintű érettségire a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen.

A felvételi pontokat a korábbi években és idén is 500 pontos rendszerben számítják, aminek az alapját, vagyis

  • 200 pontot továbbra is a tanulmányi eredmények,
  • 200 pontot az érettségi eredmények,
  • 100 pontot pedig az intézményi pontok (korábban többletpontok) adják.

A pontszámítás változása miatt azonban idén az egyetemek már maguk dönthetnek arról, hogy mire és mennyi intézményi pontot adnak felvételizőknek. Mutatjuk, hogyan pontozzák az emelt érettségit a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen:

Vizsgatárgyanként, ha az érettségi pontot a legalább 45%-os emelt szintű érettségi eredményéből számítják: 50 pont

Az egyetem ugyanakkor kiemeli, hogy az Emelt szintű érettségi jogcímmel kapcsolatban lényeges, hogy meglévő felsőfokú oklevél alapján történő pontszámítás esetén nem jár ezen a jogcímen intézményi pont, mivel Felvételi Szabályzatuk alapján "vizsgatárgyanként, ha az érettségi pontot a legalább 45%-os emelt szintű érettségi (szakmai vizsga) eredményéből számítják" jár a pont.

Arról, hogy az intézmény mennyi pontot ad a nyelvvizsgáért a felvételin, ide kattintva olvashattok.

Kiderült, hány elsősnek kellett idén évet ismételnie Közoktatás Kurucz Tünde

Kiderült, hány elsősnek kellett idén évet ismételnie

Még mindig toronymagasan elsőben a legnagyobb az évismétlők aránya – derült ki az Oktatási Hivatal szerkesztőségünk részére megküldött adataiból, ugyanis az elmúlt tanév végén százból továbbra is mintegy öt olyan gyerek volt, akiknek idén újra kell járniuk az első osztályt. Rajtuk kívül ötödikben és hetedikben is magas volt a bukási arány.