Felkerült a Telegraph-rangsorra a magyar intézet, 35 diákjuk felvételizik Oxfordba vagy Cambridge-be Érettségi-felvételi
Eduline

Felkerült a Telegraph-rangsorra a magyar intézet, 35 diákjuk felvételizik Oxfordba vagy Cambridge-be

A végzős diákok több mint negyede jelentkezett idén az oxfordi vagy a cambridge-i egyetem valamelyik képzésére – írja közleményében a Milestone Intézet.

A harmincöt diák közül kilencen Oxfordba, huszonhatan Cambridge-be felvételiznek idén. Van, aki matematikát, más filozófiát, természettudományt, gyógyszerészetet vagy pszichológiát tanulna, de olyan képzésekre is jelentkeztek, mint a zene, a klasszika-filológia vagy a Human Science.

„A Brexitet követően, a megváltozott felvételi rendszer következtében prognosztizálható volt az angolszász egyetemek felé irányuló felvételi kedv csökkenése, de úgy tűnik, hogy a drasztikus esés után évek óta stabilan még mindig az egyik legvonzóbb célpontja maradt Európa két szellemi központja” – írja a tehetséggondozó programot kínáló Milestone Intézet.

Az 2019/2020-as tanévben egyébként 59-en, a 2020/2021-es tanévben 48, egy évvel később 39 milestone-os diák választotta az oxfordi vagy a cambridge-i egyetemet.

Az intézet egyébként idén is felkerült a The Telegraph rangsorára, amelyet a brit lap 2020 óta készít el az oxfordi és a cambridge-i egyetemre bekerült hallgatók száma alapján. A nemzetközi iskolák listáján a Milestone a 20., a budapesti Fazekas Mihály Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium pedig a 17. helyet szerezte meg.


Tandíjra, lakhatásra vagy akár egy új laptopra kellene pénz? A diákhitel mindegyikre megoldást kínál Felsőoktatás Gál Luca

Tandíjra, lakhatásra vagy akár egy új laptopra kellene pénz? A diákhitel mindegyikre megoldást kínál

Sok egyetemista szembesül anyagi nehézségekkel a tanulmányai során. Az önköltséges képzésre felvételt nyert hallgatóknak éveken át komoly összegeket kell fizetniük. A magyar felsőoktatási intézményekben a tandíjak intézménytől és szaktól függően eltérnek, de a legtöbb alapképzés féléves díja 270 000 és 500 000 forint között mozog, míg a mesterképzések esetében ez az összeg jellemzően 300 000–400 000 forint között alakul. Bizonyos szakokon – például az orvosi vagy a repülőmérnöki képzéseken – a tandíj akár több millió forint is lehet félévente.