Megvannak az emelt szintű angolérettségi témái, a londoni Tower lakójáról is kell szöveget olvasni Érettségi-felvételi
Eduline

Megvannak az emelt szintű angolérettségi témái, a londoni Tower lakójáról is kell szöveget olvasni

A londoni Tower lakójáról, pihenési formákról, tizenéves feltalálókról és egy érdekes barcelonai kezdeményezésről is kaptak szöveget az angolból emelt szinten érettségizők.

Már megnézhetitek az angolérettségi hivatalos megoldásait: a középszintű válaszokat itt, az emelt szintűeket pedig ide kattintva éritek el.

Az angolból emelt szinten érettségizőknek egy négy részből álló feladatsort kell kitölteniük, a vizsga négyórás. Az írásbeli teszteli az olvasásértést, a nyelvhelyességi tudást, a hallott szöveg értését, valamint az íráskészséget.

A középszinten érettségizők más cikkeket kaptak, hiszen az az emelt szinttel ellentétben nem a B2-es, hanem a B1-es tudásszintet kéri számon. Majdnem ötvenezer diáknak az év természetforóiról, egy szokatlanul fiatal sofőrről és az egészen furcsa tokiói vécékről kell cikket olvasniuk, majd megválaszolni az azokhoz tartozó kérdéseket.

A mai nap folyamatosan frissülő tudósítását itt követhetitek:

Érettségizzetek velünk!

Az Eduline-on az idén is megtaláljátok a legfrissebb infókat az érettségiről: a vizsgák napján reggeltől estig beszámolunk a legfontosabb hírekről, megtudhatjátok, milyen feladatokat kell megoldaniuk a középszinten vizsgázóknak, de az emelt szintű írásbelikről is nálunk találjátok meg a tudnivalókat.

És ami a legfontosabb: az írásbeli után nálunk nézhetitek át először a szaktanárok által kidolgozott, nem hivatalos megoldásokat.

Délutánonként arról olvashattok, hogy mit gondolnak a tanárok és a vizsgázók a feladatsorokról, és persze ti is leírhatjátok véleményeteket kommentben, sőt a szaktanároktól is kérdezhettek.

Ha elsőként szeretnétek megkapni a megoldásokat, lájkoljátok Facebook-oldalunkatitt pedig feliratkozhattok hírlevelünkre. A 2022-es érettségiről itt találjátok legfrissebb cikkeinket.

Nem feltétlen gyakornok kategóriában kezdenek az óvodai nevelők Közoktatás Kurucz Tünde

Nem feltétlen gyakornok kategóriában kezdenek az óvodai nevelők

Középfokú, technikusi képzettséggel, Pedagógus I. kategóriában, bruttó 654 ezres óvodapedagógusként is kezdhetnek az óvodai nevelők – derült ki az Oktatási Hivatal szerkesztőségünk részére küldött válaszából. Ehhez képest a frissen végzett diplomás óvodapedagógusok gyakornokként állhatnak munkába, ha nem volt korábban legalább 6 éves munkaviszonyuk.