Évről évre ugyanabból a tárgyból szerzik a legjobb jegyeket az érettségizők. De hány tárgyból készítenek feladatsorokat, és milyen az átlageredmény?

1. Egyre több tárgyból vizsgázhattok

2017-ben még "csak" 175 tárgyból lehetett középszinten, 94-ből pedig emelt szinten érettségizni, tavaly már 183 középszintű és 120 emelt szintű tárgyból vizsgázhattak.

2. Sok tárgyból érhető el idegen nyelvű vizsga

Tavaly középszinten 15, emelt szinten 11 tárgyból szerveztek idegen nyelvű vizsgákat. A töri- vagy a matekértettségit 10 különböző nyelven is írhatták a vizsgázók.

3. Minden évben több százezer vizsgát tesznek

Tavaly összesen 418 329 vizsgát tettek a diákok, ebből 320 ezer volt középszintű, 65 ezer pedig emelt szintű. 67 ezren érettségi bizonyítványt kaptak, 22 ezren tanúsítványt szereztek.

4. Minden évben 3,6 körül mozog az érettségik átlaga

Tavaly 3,65 volt az összesített érettségi átlag, és mindössze 1,26 százalék volt az elbukott vizsgák aránya.

5. Ebből a tárgyból szerzik a legjobb jegyeket

Ha a választható tárgyakat is nézzük, akkor a fizikások teljesítenek a legjobban, ebből a tárgyból az érettségi átlag általában 70 százalék feletti.

+1. Emelt szinten az idegen nyelvek tarolnak

Az emelt szintű érettségi tavaly és a korábbi években is angolból és németből sikerült a legjobban. A tavaly angolból vizsgázók átlagosan 74,60 százalékot, a németesek 70,95 százalékot szereztek.

Nyelvvizsga, nyelvi érettségi: melyik éri meg jobban? Nyelvtanulás Kurucz Tünde

Nyelvvizsga, nyelvi érettségi: melyik éri meg jobban?

Évről évre több ezerrel csökken a nyelvvizsgázók száma, mert a diploma megszerzésének már nem kötelező feltétele. Ugyanakkor a felvételin az intézményi pontoknál akár 50-70 pluszpontot is érhet a nyelvtudás, de ebben a tekintetben óriási különbségek lehetnek az egyetemek, a karok és a szakok között.