Slágertémák a töriérettségin: ezeket nézzétek át, mert szinte minden évben előkerülnek Érettségi-felvételi
Csik Veronika

Slágertémák a töriérettségin: ezeket nézzétek át, mert szinte minden évben előkerülnek

Hogy könnyebb legyen a felkészülés az érettségire, a következő két hétben az Eduline-on szaktanárok segítségével járunk utána, hogyan lehet felpörgetni a felkészülést a vizsgák előtti napokban, milyen buktatói vannak a különböző feladattípusoknak, mire érdemes odafigyelni. Cikksorozatunk első részében a töriérettségivel és azokkal a témákkal foglalkozunk, amiket kötelező átnézni.

A vizsgák közép- és emelt szinten is ugyanolyan felépítésűek, már ami a témákat illeti: 60%-ban magyar és 40%-ban egyetemes történelmet érintenek a feladatok, a feladatok fele 1848 előtti, a másik fele ’48 utána történelmet kér számon – magyarázza Riskutia Tamás, a Studium Generale történelem szekciójának vezetője. Ha ez alapján megnézzük az előző évek feladatsorait, akkor legtöbbször az

Árpád-házi uralkodók, a reformkor, dualizmus, Horthy-korszak, Kádár- és Rákosi-korszak került elő. Hiszen ezek mindegyike olyan témakör, ami több szempontból is megközelíthető, több feladattípus is foglalkozhat velük.

- mondja a töritanár. Ami az egyetemes történelmet érinti, és sokszor előkerül, az a világvallások témaköre, illetve a felvilágosodás és a nagy felfedezések, az ipari forradalmak és a hidegháborús konfliktusok. Ezek mind a tesztfeladatokban, mind az esszékérdésekben megjelenhetnek. A középszintű érettségin ezen felül sokszor előkerül Hunyadi Mátyás, Sztálin és a Szovjetunió is - teszi hozzá.

Mi a helyzet azokkal a témákkal, amikre kevesebb idő jut az iskolában?

A tananyag utolsó leckéinek feldolgozása mindig az év végére marad, az idő hiánya pedig probléma lehet, nagyon szűk időkeret jut ugyanis nagyon nagy tananyagra - mondja az SG szekcióvezetője. Pedig

a Kádár-korszakra, a rendszerváltásra, a mai magyar demokráciára, az alapvető gazdasági és állampolgári ismeretekre vagy a globális világ előnyeire és gondjaira érdemes fókuszálni

- teszi hozzá Riskutia Tamás. Ezek olyan fontos témák, amelyek ma is aktuálisak (így talán könnyebb őket feldolgozni, megérteni és kontextusba helyezni), illetve a vizsgán is előkerülhetnek. Az utolsó feladat ugyanis a jelenkor történelméhez kapcsolódik, és olyan gazdasági alapismeretekre kérdezhet rá, ami ugyan egy jó forrással könnyen megoldható, de nem biztos, hogy az órákon olyan gyakran előkerült.

„Vagy most fogunk össze, vagy szépen végignézzük, ahogy az egész rendszer leomlik” – óriási a sztrájkhajlandóság a pedagógusok között Közoktatás Palotás Zsuzsanna

„Vagy most fogunk össze, vagy szépen végignézzük, ahogy az egész rendszer leomlik” – óriási a sztrájkhajlandóság a pedagógusok között

A 2026-os béremelési tervezet hiányosságai és a rendszerben meglévő igazságtalanságok miatt mára már több mint 2400 oktatási dolgozó jelezte részvételi szándékát egy kétórás figyelmeztető sztrájkban a PDSZ felmérése alapján. A sztrájk nem csupán a bérekért folyna: a pedagógusok, segítő és technikai dolgozók szerint a rendszer működőképessége forog kockán.