Ilyen volt a mai emelt szintű kémiaérettségi a diákok szerint Érettségi-felvételi
Eduline

Ilyen volt a mai emelt szintű kémiaérettségi a diákok szerint

Ma az emelt szintű kémiaérettségivel kapcsolatban osztottátok meg velünk a tapasztalataitokat. A kémia érettségi nap szakmai támogatását köszönjük a PTE Gyógyszerésztudományi Karának.

Reggel 8 órakor kezdték meg a diákok a kémiaérettségit közép – és emelt szinten is. Érettségiző diákok meséltek arról, hogy milyennek érezték az emelt szintű kémia vizsgákat. Több diák is úgy érezte, hogy az elméleti kérdések a szokásosnál nehezebbek voltak, a szövegértéssel kapcsolatban megoszlottak a vélemények.

Véleményem szerint az idei kémia emelt bonyolultabb volt, mint az átlag.

-mondta egy olvasónk, aki szerint a szövegértés volt az egyik legnehezebb része a vizsgának.

Dánielnek pont, hogy a szövegértés tetszett a legjobban, szerinte többszöri elolvasással egy teljesen jól értelmezhető, háttértudás segítségével megoldható feladat volt.

Én úgy gondolom, hogy a számolási feladatok rendben voltak, azt kaptuk, amire számítottunk.

-mondta a számolós feladatokról Dániel. Szerinte az elméleti kérdések a szokásosnál nehezebbek voltak. „Több olyan kérdéssel találtam szembe magamat, ami inkább a szóbeli vizsgán fordul elő. A feladatlap hosszú volt. Aki nem tudta egyből, gondolkodni akart pár helyen, könnyen kicsúszhatott az időből.”

Adri szerint a tavaly májusi érettségihez képest könnyebb volt az idei, talán még az októberinél is valamivel könnyebb. Dorottya teljesen elszomorodott a mai vizsga miatt. Rengeteget tanult, heti kétszer járt tanárhoz, orvos szeretne lenni és hihetetlennek tartja, hogy egy ilyen feladatsor téríti el. Fél, hogy egyetlen egyetemre sem fogják felvenni.

Már az első feladatnál elakadtam, az olvasmányelemzést egy kreatív, de nehéz feladatnak véltem. Feltűnt,hogy a négyféle asszociáció teljesen eltűnt, mint feladattípus.

-mondta. A kénsavas kísérletelemzésnél már csak abban reménykedett, hogy a számolások jól fognak menni.

A 2020-as érettségiről szóló cikkeinket itt olvashatjátok.

Érettségizzetek velünk!

Az Eduline-on az idén is megtaláljátok a legfrissebb infókat az érettségiről: a vizsgák napján reggeltől estig beszámolunk a legfontosabb hírekről, megtudhatjátok, milyen feladatokat kell megoldaniuk a középszinten vizsgázóknak, de az emelt szintű írásbelikről is nálunk találjátok meg a tudnivalókat.

És ami a legfontosabb: az írásbeli után nálunk nézhetitek át először a szaktanárok által kidolgozott, nem hivatalos megoldásokat.

Délutánonként arról olvashattok, hogy mit gondolnak a tanárok és a vizsgázók a feladatsorokról, és persze ti is leírhatjátok véleményeteket kommentben, sőt a szaktanároktól is kérdezhettek.

Ha elsőként szeretnétek megkapni a megoldásokat, lájkoljátok Facebook-oldalunkat, itt pedig feliratkozhattok hírlevelünkre. A 2020-as érettségiről itt találjátok legfrissebb cikkeinket.

 

Központi írásbeli 2026: itt vannak a korábbi évek hatodikos feladatlapjai és megoldókulcsai magyarból Közoktatás Palotás Zsuzsanna

Központi írásbeli 2026: itt vannak a korábbi évek hatodikos feladatlapjai és megoldókulcsai magyarból

A sikeres felvételi alapja a rendszeres és tudatos gyakorlás – szerencsére január 24-ig még bőven van idő felkészülni. Összegyűjtöttük az elmúlt évek hatodikos feladatsorait, amelyek jó támpontot adnak ahhoz, milyen típusú feladatokra számíthatnak a diákok a 2026-os központi írásbelin. 10 feladatot kell megoldani, 45 perc alatt, 50 pontos a feladatsor, számít a helyesírás és könnyű kicsúszni az időből