A PDSZ szerint vissza kell vonni az érettségi időpontjáról szóló döntést Érettségi-felvételi
Eduline

A PDSZ szerint vissza kell vonni az érettségi időpontjáról szóló döntést

Felelőtlen, jogsértő és szakmai szempontokat teljesen figyelmen kívül hagyó döntésnek tartja a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) az érettségi május elejei megtartását.

Államtitkár úr, azonnal vonja vissza mai döntését!

- írta a PDSZ Maruzsa Zoltánnak címezve közleményében. A tegnapi bejelentés - miszerint a szakmai egyeztetések is azt igazolták vissza, hogy a szokásos időben kell megtartani az érettségit - a szakszervezet szerint látszat-egyeztetésen alapszik. Ennek a döntésnek lesznek áldozatai, valódi felelőse azonban nem - fogalmaznak, amiért olyan, akár krónikus betegségben szenvedő, vagy veszélyeztetett családtagokkal rendelkező fiatalokat is a májusi érettségire szorítanak, akik jogosan féltik a továbbtanulásukat.

A PDSZ szerint egyetlen ember egészségét és életét sem szabad veszélyeztetni olyan esetben, amikor nincs maximális biztonság és van kockázatmentes alternatíva. Ráadásul úgy vélik, bár minden kérdésben fontos az érintettek véleménye, 17 diák “igen” szavazatára hivatkozni azonban egy ilyen súlyú, életet tömegesen veszélyeztető helyzetben elgondolkodtató.

Hozzáteszik, hogy az államtitkár példát vehetett volna szlovák kollégájától, Branislav Gröhling oktatási minisztertől, aki - felülbírálva az ország tisztifőorvosának véleményét - érettségi helyett a jegymegajánlás mellett döntött, és nem kockáztat emberéleteket. De még a lengyel kormány is belátta, hogy az érettségit legalább egy hónappal el kell halasztani - írják.

Szlovákiában mégsem lesznek érettségik idén

Elmarad az érettségi a koronavírus-járvány miatt Szlovákiában - jelentette be Branislav Gröhling oktatásügyi miniszter csütörtökön.

Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről!

Tandíjra, lakhatásra vagy akár egy új laptopra kellene pénz? A diákhitel mindegyikre megoldást kínál Felsőoktatás Gál Luca

Tandíjra, lakhatásra vagy akár egy új laptopra kellene pénz? A diákhitel mindegyikre megoldást kínál

Sok egyetemista szembesül anyagi nehézségekkel a tanulmányai során. Az önköltséges képzésre felvételt nyert hallgatóknak éveken át komoly összegeket kell fizetniük. A magyar felsőoktatási intézményekben a tandíjak intézménytől és szaktól függően eltérnek, de a legtöbb alapképzés féléves díja 270 000 és 500 000 forint között mozog, míg a mesterképzések esetében ez az összeg jellemzően 300 000–400 000 forint között alakul. Bizonyos szakokon – például az orvosi vagy a repülőmérnöki képzéseken – a tandíj akár több millió forint is lehet félévente.