BME-rangsor: ezekből a középiskolákból jöttek azok a diákok, akik a legjobbak matekból
45 középiskola kapott helyet azon a listán, amit a hallgatók teljesítménye alapján állítottak össze.
45 középiskola kapott helyet azon a listán, amit a hallgatók teljesítménye alapján állítottak össze.
A diákok Vállalati és szervezeti rendezvények tantárgyból készültek zárthelyi dolgozatra, helyette a BDPST Group szakmai gyakorlatáról kaptak tájékoztatást, amit Orbán Ráhel tartott.
A házi feladatok, témazáró dolgozatok, zárthelyik és prezentációk sokaságában könnyű elveszíteni az irányítást és belefulladni a határidőkbe. Következzen egy applikáció, amivel minden teendőt nyomon követhettek!
Ami a magyar állam számára bonyolult folyamat, azt az informatikusok megoldották.
Adj esélyt az agyadnak, hogy rendezze a tanultakat! Állítólag nem jársz rosszabbul, mintha magolnál.
Üzenetekkel bombázták, hogy ilyen helyzetben nem tudnak az utolsó zárthelyire koncentrálni, megértő volt.
Az igaz barátság fogalmát emelte új szintre egy önzetlen gesztussal.
Ebben az időszakban a diákok a legnagyobb, és olykor a legköltségesebb tanulmányi hibáikat követik el.
A 16. kerületi iskolákban több szülő szerint nem engedélyezi a tankerület a bérelt buszos kirándulásokat. Az Észak-Pesti Tankerület cáfol, viszont az előző tanévben csak az erre szánt keretösszeg töredékét használták fel az intézmények. Az országban máshol sem jobb feltétlen a helyzet. Vannak olyan iskolák, ahol a szülők fuvarozzák autóval a gyerekeket az osztálykirándulásra.