Remek kezdemnyezés: ingyen tanulhatnak az Amazon amerikai alkalmazottjai
A cégóriás több mint 750 ezer dolgozójának vállalja át az egyetemi tandíját és a felszerelések költségeit.
A cégóriás több mint 750 ezer dolgozójának vállalja át az egyetemi tandíját és a felszerelések költségeit.
Már érezhető a gazdaság élénkülése, így nem ok nélkül bízik a megkérdezettek többsége a fizetésemelésben – derül ki egy munkaerő-közvetítő cég felméréséből. A dolgozók esélyeit tovább növeli, hogy egyre súlyosabb a szakemberhiány.
Egy jól megválasztott gyakornoki program végén akár állásajánlatot is kaphattok, ezért érdemes gondosan kiválasztani, hol és milyen munkát végeztek. Mivel a legtöbb szakon úgyis kötelező a szakmai gyakorlat, érdemes kihasználni a lehetőséget. Egy profi segítségével arra kerestük a választ, mire kell figyelni.
Évről évre több ezerrel csökken a nyelvvizsgázók száma, mert a diploma megszerzésének már nem kötelező feltétele. Ugyanakkor a felvételin az intézményi pontoknál akár 50-70 pluszpontot is érhet a nyelvtudás, de ebben a tekintetben óriási különbségek lehetnek az egyetemek, a karok és a szakok között.