#tudományos_érdekességek

Felnőttképzés Eduline

Hogyan menjetek suliba sokkal kipihentebben? Nem is olyan nehéz

A középiskolások számára már visszatért, a főiskolásokat még csak kísérti – ez a korán kelés, amit pont akkor visel az ember nehezen, amikor fiatalként akár délig is tudna aludni. Sokkal könnyebb lenne az élet, ha reggel frissen és kipihenten kelnétek, igaz? Ez nem lehetetlen, csak ismerni kell az emberi szervezet. Adunk pár tippet, hogy ti is reggeli hősök lehessetek.

Közoktatás Eduline

Íme 5 kísérlet, ami után másképp nézel majd az emberekre

Bármennyire is szeretnénk azt hinni, hogy mindent tudunk magunkról, a saját elménk mégis rengeteg titkot rejt. A pszichológusok számos teszttel és kísérlettel igyekeztek megfejteni az emberi gondolkodást. Mi most 5 olyan kísérletet mutatunk be, amik után biztos másképp nézel majd az emberiségre.

Az Egyesült Királyságban vagy az USA-ban jobb egyetemre járni? Felsőoktatás Vendégszerző

Az Egyesült Királyságban vagy az USA-ban jobb egyetemre járni?

Sokan álmodoznak arról, hogy külföldön tanuljanak, de amikor választani kell a brit és az amerikai egyetemek között, könnyű elveszni. Mindkét rendszer világszínvonalú, mégis másképp működik: eltér a tanórák felépítése, a felvételi folyamata, a közösségi élet és a mindennapok ritmusa. Ritli Zsanett írása, aki a University of St. Andrews alumnájaként és jelenlegi Fulbright-ösztöndíjas NYU hallgatóként mindkét felsőoktatási rendszerben első kézből szerzett tapasztalatot.