Egyetemfoglalás és blokád: honnan vették az ötletet a magyar diákok?
A Hallgatói Hálózat múlt hétfői tüntetésén többször szóba került a zágrábi egyetemisták 2009-es akciója. De mi ellen tiltakoztak ők? Mit értek el, és miért vált belőlük példakép?
A Hallgatói Hálózat múlt hétfői tüntetésén többször szóba került a zágrábi egyetemisták 2009-es akciója. De mi ellen tiltakoztak ők? Mit értek el, és miért vált belőlük példakép?
A tandíj bevezetéséről egyezett meg a formálódó csehországi hármas koalíció - írja az inforadio.hu. Azt azonban még nem közölte a Polgári Demokrata Párt, a TOP 09 és a Közügyek hármasa, hogy mikor szüntetnék meg az ingyenes felsőoktatást. A változással több mint százezer forintnak megfelelő cseh koronát kell majd fizetniük a hallgatóknak, akik a tervek szerint állami kölcsönből is finanszírozhatnák oktatásuk költségeit.
Az előző napokhoz képest pénteken már jóval kevesebben vizsgáznak. Német nyelvből középszinten 11 096-an, emelt szinten pedig 3061-en mérettetik meg magukat. Mutatjuk, hogyan épül fel a vizsga és hány perc alatt kell megoldani a kapott feladatokat.