#szabadságharc

Közoktatás Eduline

"Tanár nélkül nincs jövő!" - ismét tüntettek Budapesten a tanárokért (is)

Március 15-én délután 3-kor indult az Egységes Diákfront és az ADOM Diákmozgalom közös rendezvénye, a Szabadságmenet, amin a pedagógusok mellett körülbelül 100 további civil szervezet is részt vesz. A menet a Hősök teréről az Andrássy út végéig vonult, ahol több felszólaló is az oktatás jelenlegi helyzetéről beszélt, sőt kiderült, mikor lesz a következő országos sztrájknap a közoktatásban.

„A plusz egy év óvoda nem halogatás, hanem megelőzés” – szakértők mondták el a véleményüket a túl korai beiskolázásról Közoktatás Fuchs Viktória

„A plusz egy év óvoda nem halogatás, hanem megelőzés” – szakértők mondták el a véleményüket a túl korai beiskolázásról

Az iskolák nagy részében nincs elég idő, energia és szakember arra, hogy a problémákkal küzdő kisgyerekekkel egyénileg foglalkozzanak. Aki az iskolakezdés során lemarad, azt gyakran később is kudarcok érhetik, ami meghatározza a későbbi iskolai előmenetelét és önmagáról alkotott képét.