Új rektort választottak a Pécsi Tudományegyetemen
Három pályázó közül kellett kiválasztani az új rektort.
Három pályázó közül kellett kiválasztani az új rektort.
A rektort később, Hankó Balázs kulturális és innovációs miniszter ajánlására a köztársasági elnök nevezi ki.
Harmadjára sem jött össze az új rektor megválasztása.
Az új rektor várhatóan július 31-ét követően kerül az ország legnagyobb, de jelentős gondokkal küszködő felsőoktatási intézményének élére.
Tanárokká átképezhető nyugdíjas katonák, új rektorok az egyetemek élén. Mutatjuk, mik voltak 2024 júniusának legfontosabb történései.
Az új rektor július 1-jén lép hivatalba, és feltehetőleg ő vezényli majd le a még állami kézben lévő Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem elkerülhetetlennek tűnő modellváltását.
Nagy tétje van a mostani rektorválasztásnak a BME-n, hiszen nagy eséllyel az új rektor fogja levezényelni a modellváltást
A megbízása négy évre szól és várhatóan augusztus elején kezdi meg a tevékenységét.
Április 30-án az egyetem hallgatói és munkatársai előtt mutatkozik be.
A miniszter szerint ez az egyetlen magyar egyetem, amivel nem lehet együttműködni.
A hallgatók nyíltabb kommunikációt követelnek az egyetem vezetésétől, szerintük eljött az idő, hogy kritikusan szemléljék a jelenlegi helyzetet.
Hónapokon át tartó demokratikus folyamat eredménye volt, hogy a szenátus Vargha Balázst javasolta a pozícióra, a kuratórium mégis mást választott.
Még mindig toronymagasan elsőben a legnagyobb az évismétlők aránya – derült ki az Oktatási Hivatal szerkesztőségünk részére megküldött adataiból, ugyanis az elmúlt tanév végén százból továbbra is mintegy öt olyan gyerek volt, akiknek idén újra kell járniuk az első osztályt. Rajtuk kívül ötödikben és hetedikben is magas volt a bukási arány.