Itt vannak a pénteki központi középiskolai felvételi feladatsorai és a megoldások
Mutatjuk a központi középiskolai felvételi február 4-i vizsgaalkalmának feladatsorait és az értékelési útmutatókat.
Mutatjuk a központi középiskolai felvételi február 4-i vizsgaalkalmának feladatsorait és az értékelési útmutatókat.
A végzős diák szerint voltak, akik már hetekkel az érettségi előtt önkéntes karanténba vonultak, nehogy elkapják a vírust, az emelt szintű vizsgákra azonban már nem jutottak el, mert a középszintűek alatt megfertőződtek.
Többek között erről is beszélt Gulyás Gergely, Miniszterelnökséget vezető miniszter a csütörtöki kormányinfón.
A második pótnapon csak nyomós indokkal lehet majd részt venni.
Sok egyetemista szembesül anyagi nehézségekkel a tanulmányai során. Az önköltséges képzésre felvételt nyert hallgatóknak éveken át komoly összegeket kell fizetniük. A magyar felsőoktatási intézményekben a tandíjak intézménytől és szaktól függően eltérnek, de a legtöbb alapképzés féléves díja 270 000 és 500 000 forint között mozog, míg a mesterképzések esetében ez az összeg jellemzően 300 000–400 000 forint között alakul. Bizonyos szakokon – például az orvosi vagy a repülőmérnöki képzéseken – a tandíj akár több millió forint is lehet félévente.