A szerencsésebb pedagógusok Mága Zoltán koncertjegyet is kaphattak a karácsonyi jutalom mellé
A Klebelsberg Központ csütörtökön közölte, hogy a pedagógusok még a héten megkapják az év végi juttatást.
A Klebelsberg Központ csütörtökön közölte, hogy a pedagógusok még a héten megkapják az év végi juttatást.
2050-ig biztosítana stabil finanszírozást és működési kereteket a magyar kutatás számára az a megállapodás, amelyet a kormány a HUN-REN Magyar Kutatási Hálózattal írt alá.
Az Eurostat legfrissebb adatai szerint Magyarország 2024-ben az egyik legalacsonyabb átlagfizetéssel rendelkező tagállam volt: csak Bulgáriában és Görögországban kerestek kevesebbet a dolgozók.
A teljes- és a részmunkaidőben dolgozó közszolgálati dolgozók, így a pedagógusok is évi nettó egymillió forint támogatásra jogosultak alanyi jogon, amit lakáshitel törlesztésére használhatnak fel.
Nemcsak a politikában, de a szülők szerint az iskolákban is megjelennek a korrupció különféle formái.
Miközben az alapítványi modellbe szervezett egyetemek rendre plusztámogatásokhoz jutnak, az állami fenntartásban maradt intézmények forrásai továbbra is szűkösek.
Egy bácsalmási középiskolában évek óta tartó lopássorozatra derült fény, miután bejelentést tettek egy tanuló eltűnt pénzéről.
Általában 10-20 ezer, de van, ahol 40 ezer forinttal is segítik a családokat az iskolakezdésben. Összegyűjtöttük, hol hirdették meg eddig az iskolakezdési támogatásokat és meddig lehet rájuk jelentkezni.
A gyerekek pénzügyi nevelése tulajdonképpen abban a pillanatban megkezdődik, ahogy megszületnek. Egy ideig ugyan csak azt látják, hogy a szüleik hogyan bánnak az anyagiakkal, ez viszont meghatározza azt is, hogy később ők maguk hogyan kezelik majd a pénzügyeiket. A szülők a pénzügyi tudatosságot számos módszerrel segíthetik, amihez mi is adunk néhány tippet.
Van, ahol 5-6 ezer forintot is elkérnek a diákoktól, hogy zárható szekrénybe tegyék a telefonjaikat.
Az elkövető a belső ellenőrzés során bukott le.
Kihirdettük a legszebb magyar egyetem szavazás nyertesét, az Európai Bizottság kifejtette, hogy miért maradnak ki a modellváltó egyetemek továbbra is az Erasmusból és megemelték a tanárképzésen résztvevő diákok ösztöndíját – ezek voltak a hét legfontosabb hírei.
2026. február 19-ig kell leadnotok a középiskolai jelentkezéseteket, de még nem vagytok biztosak abban, hogy milyen iskolatípus lenne számotokra a legjobb választás? Nem vagytok egyedül: sok család számára komoly dilemmát jelent, hogy maradjon-e a diák az általános iskolában nyolcadikig, vagy érdemesebb már korábban gimnáziumba váltani. Új középiskolai kisokosunkban végigvesszük a legfontosabb lehetőségeket – ebben a részben a hat- és nyolcosztályos gimnáziumokat mutatjuk be.