Közoktatás
Több ezer diák dolgozik majd márciustól - 2014-től kötelező lesz az önkéntes munka
Több mint háromszázötven iskola diákjai kezdik meg az önkéntes munkát márciusban – „kísérleti jelleggel”.
Több mint háromszázötven iskola diákjai kezdik meg az önkéntes munkát márciusban – „kísérleti jelleggel”.
November 2-án hozza nyilvánosságra az oktatásért felelős államtitkárság az új felsőoktatási törvény koncepcióját.
Még mindig toronymagasan elsőben a legnagyobb az évismétlők aránya – derült ki az Oktatási Hivatal szerkesztőségünk részére megküldött adataiból, ugyanis az elmúlt tanév végén százból továbbra is mintegy öt olyan gyerek volt, akiknek idén újra kell járniuk az első osztályt. Rajtuk kívül ötödikben és hetedikben is magas volt a bukási arány.