November 2-án indulhat a vita az új felsőoktatási törvényről Felsőoktatás
Eduline

November 2-án indulhat a vita az új felsőoktatási törvényről

November 2-án hozza nyilvánosságra az oktatásért felelős államtitkárság az új felsőoktatási törvény koncepcióját.

Az államtitkárság hétfői közleménye szerint az utolsó simításokat végzik a koncepción, amelyet november 2-án sajtótájékoztatón tárnak a nyilvánosság elé. Kiemelték: a korábbi gyakorlattal ellentétben az új oktatásirányítás valós egyeztetésre törekszik. A kormány ígéretével, valamint a részvételi törvény tervezetével összhangban a kötelező szakmai egyeztetés mellett, azt időben megelőzve a minisztérium honlapján egyfajta nemzeti konzultáció indul el november elején.
    
Mint írták, a vitairatként szolgáló koncepció a jobbító javaslatokat befogadja, az egyeztetés lezárását követően készül el a kormány, majd az Országgyűlés elé kerülő törvénytervezet.
    
Az oktatásért felelős államtitkár november 2-áig mindazok türelmét kéri, akik a munkaanyag egy-egy részletét megismerve máris egyeztetést sürgetnek. Álláspontja szerint érdemi párbeszédre csak a teljes szöveg közreadását követően kerülhet sor - zárul a kommüniké.

 
mti

Nem feltétlen gyakornok kategóriában kezdenek az óvodai nevelők Közoktatás Kurucz Tünde

Nem feltétlen gyakornok kategóriában kezdenek az óvodai nevelők

Középfokú, technikusi képzettséggel, Pedagógus I. kategóriában, bruttó 654 ezres óvodapedagógusként is kezdhetnek az óvodai nevelők – derült ki az Oktatási Hivatal szerkesztőségünk részére küldött válaszából. Ehhez képest a frissen végzett diplomás óvodapedagógusok gyakornokként állhatnak munkába, ha nem volt korábban legalább 6 éves munkaviszonyuk.