Ezekben a szakmákban nagyon magas a pályaelhagyók száma
Nagyon nagy visszaesés történt a fegyveres szerveknél dolgozó munkavállalók számában. Budapesten 20 év alatt az alkalmazottak több mint fele hagyta el a pályát.
Nagyon nagy visszaesés történt a fegyveres szerveknél dolgozó munkavállalók számában. Budapesten 20 év alatt az alkalmazottak több mint fele hagyta el a pályát.
Néhány százan kunoknak, hunoknak és jászoknak vallották magukat.
Olaszország és Románia után a harmadik ország vagyunk, ahol a legalacsonyabb a diplomások aránya.
Hétfőn India lett a világ legnépesebb országa az ENSZ becslései szerint.
Több mint 70 évig volt Kína a világ legnépesebb országa, India most átveszi a helyét.
KSH a tavalyi népszámláláson használt tabletek egy részét a közoktatás digitalizációjára fogja fordítani, és iskolákhoz kerülnek szerte az országban.
Javultak az iskolázottsági mutatók Magyarországon a 2011-es népszámlálás és a tavaly októberi mikrocenzus között - közölte a Központi Statisztikai Hivatal népszámlálási főosztályának vezetője a köztévén. Budapesten a legtöbb a diplomás.
Ha egyetemista vagy, biztos megvannak a kedvenc helyeid a kampuszon: ahol jó leülni a szaktársakkal két óra között, meginni egy kávét vagy akár együtt tanulni. De van egy hely, ami mindenki életében közös pont: a könyvtár. Itt sosem érzi egyedül magát az ember, hiszen legyen szó egy nyugis délutánról vagy épp vizsgaidőszakról, mindig körülvesznek a jegyzetekbe és könyvekbe merülő hallgatótársak.