Katonai sisak és gázálarc - a honvédség egy nyíregyházi oviban tartott bemutatót
A nyíregyházi ovisok játékos formában ismerkedhettek meg azzal, hogy miért jó katonának lenni.
A nyíregyházi ovisok játékos formában ismerkedhettek meg azzal, hogy miért jó katonának lenni.
14 iskolát gyűjtöttünk össze.
Vannak, akik a tanévkezdés első napjaiban azon dolgoztak, hogy lakhatóvá tegyék a gyerekük kollégiumi szobáját.
A szülők most új matracokra gyűjtenek a gyerekeik számára.
Újabb város tette közzé a felvételi ponthatárvárás miatt szervezett rendezvényének a helyszínét.
Lufival és szalagokkal díszített traktorokon ballagtak a nyíregyházi Északi ASzC Lippai János Mezőgazdasági Technikum és Szakképző Iskola diákjai. Videón mutatjuk a különleges ballagási menetet.
A tavalyi évben több hasonló, halálos baleset is történt, ami miatt a Bethesda Gyermekkórház a közösségi oldalán kérte a fiatalokat, hogy ne másszanak vonatokra.
Az érintett szülőknek három hete maradt, hogy eldöntsék, melyik másik intézményben helyezik majd el a gyereküket.
Különleges fotókat kaptunk a nyíregyházi campusról.
Napról napra több volt a hiányzó gyerek, ezért tanítási szünetet rendeltek el a nyíregyházi Kodály Zoltán Általános Iskolában.
Kecskeméten és Nyíregyházán is diákfórumot szervez a Független Diákparlament a jövő héten.
Volt, hogy nyakon vágta a diákokat, "kokit" adott a fejükre, ha nem volt kész a házi feladatuk vagy nem figyeltek az órán - ezzel vádolnak egy nyíregyházi tanárt.
A 16. kerületi iskolákban több szülő szerint nem engedélyezi a tankerület a bérelt buszos kirándulásokat. Az Észak-Pesti Tankerület cáfol, viszont az előző tanévben csak az erre szánt keretösszeg töredékét használták fel az intézmények. Az országban máshol sem jobb feltétlen a helyzet. Vannak olyan iskolák, ahol a szülők fuvarozzák autóval a gyerekeket az osztálykirándulásra.