A magyar egyetemisták közel kétharmada dolgozik a tanulmányai mellett
A legfőbb ok a megélhetés, de vannak, akik már az egyetem alatt gondolnak a karrierépítésre is.
A legfőbb ok a megélhetés, de vannak, akik már az egyetem alatt gondolnak a karrierépítésre is.
A tanulmányaik mellett munkavállalással kénytelen kiegészíteni az ösztöndíjaikat a magyar egyetemisták többsége. Jobb esetben ez kapcsolódik a tanulmányaikhoz, rosszabb esetben egyáltalán nem.
Az Eurostudent 2022-es felmérése szerint a magyar egyetemi hallgatók közel 60 százaléka folyamatosan vállal munkát a tanulmányai mellett, elsősorban megélhetési okokból. A nappali tagozatosok körében inkább az alkalmi munka jellemző, míg a részidős képzésben tanulók döntő többsége állandó munkaviszonnyal rendelkezik. Mutatjuk, milyen lehetőségeik vannak az egyetem mellett dolgozni akaró hallgatóknak.
Szerintetek inkább nőies vagy férfias szakma a könyvelői állás?
Pótfelvételi, ingyenes szakmatanulás, munkavállalás, „gap year” - ezt tehetitek, ha mégsem úgy alakult a felvételi, ahogy szeretnétek.
A miniszter szerint azért nem emelik meg a családi pótlék összegét, hogy a gyerekvállalás önmagában ne lehessen megélhetési forma.
A gazdaságtudományokon a legmagasabb a munkavégző hallgatók aránya.
Egyre inkább növekszik az aránya azoknak, akik külföldön szeretnének tartós munkát találni, viszont az adatokból az is kiderül, hogy ez egyre kevesebbeknek sikerül.
A 20 éves kecskeméti lánynak volt annyi lélekjelenléte, hogy a tabletjén a kamerát bekapcsolta.
A legfontosabb munkahelyi tényezők közé a jó fizetés mellett feljött a jó társaság igénye is.
November 6-án kezdődik a HVG Állásbörze a MOM Sportközpontban és online, ahol több ezer állásajánlatot találhattok. Mutatjuk, hogyan készüljetek az eseményre.
Inspiráló előadásokon, interjú-szimulációkon és szakmai tanácsadások is részt vehettek a börzén.
Az egész család összegyűlik az ünnepi asztal körül, csak ketten játszanátok vagy bevonnátok a nagyit is? Nem mindegy, milyen társast választunk, ha túl bonyolult vagy túl egyszerű az a jókedv rovására mehet.