#megélhetési_problémák

Érettségi-felvételi Csik Veronika

Három éve emelték utoljára az ösztöndíjakat, de azt már rég elvitte az infláció: a hallgatók fele anyagi problémákkal küzd

Egy év alatt 10-25 százalékkal emelkedtek az egyetemisták kiadásai, ezért a legtöbben spórolni próbálnak, kevesebbet költenek szórakozásra, étkezésre, ruhákra – derült ki egy friss kutatásból. A tanulmányi ösztöndíjak és a szociális támogatások alapját jelentő hallgatói normatíva összegét három évvel ezelőtt emelték ugyan, de abból az infláció miatt már semmit nem lehet érezni. Pedig a magyar egyetemisták fele már eddig is anyagi problémákkal küzdött.

Nyelvvizsga, nyelvi érettségi: melyik éri meg jobban? Nyelvtanulás Kurucz Tünde

Nyelvvizsga, nyelvi érettségi: melyik éri meg jobban?

Évről évre több ezerrel csökken a nyelvvizsgázók száma, mert a diploma megszerzésének már nem kötelező feltétele. Ugyanakkor a felvételin az intézményi pontoknál akár 50-70 pluszpontot is érhet a nyelvtudás, de ebben a tekintetben óriási különbségek lehetnek az egyetemek, a karok és a szakok között.