Még a legelitebb egyetemeken is súlyos megélhetési gondokkal küzdenek a brit egyetemisták Felsőoktatás
Eduline

Még a legelitebb egyetemeken is súlyos megélhetési gondokkal küzdenek a brit egyetemisták

A Russell Group Students's Unions felmérése szerint minden ötödik brit egyetemista a tanulmányai félbehagyását fontolgatja a megélhetési válság miatt.

A The Guardian szerint a tanulmány Nagy-Britannia 24 legelitebb felsőoktatási intézményeinek hallgatóit kérdezte a megélhetési válsággal kapcsolatos problémáikról, amiből az derült ki, hogy a leggazdagabb diákok kivételével mindenkire "pusztító hatást gyakorol" a magas inflációval együtt járó megélhetési és lakhatási válság.

A megkérdezett 8500 diák több mint fele - beleértve a Cambridge-i, Oxfordi és Edinburgh-i egyetem hallgatóit is - azt mondta, a válság miatt romlott a tanulmányi teljesítménye, hiszen kénytelenek voltak munkát találni vagy többet dolgozni, de a rosszabb minőségű táplálkozás és a stressz is negatív hatást gyakorolt a koncentrációjukra, és vannak, akik az utazási költségeik megspórolása érdekében az előadásaikat is kihagyják. Még aggasztóbb, hogy a felmérés szerint a kialakult helyzet miatt a diákok egy része súlyos szorongással küzd, magányosnak érzi magát, de néhányuknak az öngyilkosság is megfordult a fejében, a pénzügyi problémáik miatt ugyanis már egy kávé árát sem tudják beszorítani a keretükbe, ami a közösségi életükre is rossz hatással van.

Tim Bradshaw, a hallgatói szervezet vezérigazgatója az eredményekre hivatkozva felszólította a kormányt az intézkedésre, szerinte ugyanis ha nem lépnek közbe, a helyzet akár súlyosbodhat is, és az egyetemek csak a leggazdagabb családok számára maradhatnak elérhetőek.

 

Itt a téli időszámítás: most már sötétben mennek haza a diákok az iskolából Campus life Gál Luca

Itt a téli időszámítás: most már sötétben mennek haza a diákok az iskolából

Ahogy minden ősszel, idén is eljött az idő, amikor visszalépünk egy órát az időben, és megkezdődik a téli időszámítás. Ez az apró változás nemcsak a faliórákat, hanem a mindennapi életünket, alvási szokásainkat és hangulatunkat is befolyásolhatja. De miért is vezették be eredetileg az óraátállítást, és vajon van-e még értelme a 21. században?