#külföldi_nyelvtanfolyam

Nyelvtanulás Székács Linda

Ilyen lehetett volna a kormány Külföldi Nyelvtanulási Programja – megnéztünk egy angol nyelviskolát Máltán

Hiába indult volna 2020-ban, azóta sem valósult meg a kormány középiskolásoknak ígért nyelvtanulási programja, aminek az egyik célországa Málta lett volna. A szigetország nem csak Európában, de világszinten is népszerű célpont a nyelvtanulók körében. Megnéztük, hogy miért, és hogy mi várhatott volna a magyar középiskolásokra, ha megvalósul a Külföldi Nyelvtanulási Program.

Nyelvtanulás Székács Linda

A határ a csillagos ég: ennyibe kerül a nyár folyamán nyelveket tanulni

Idegen nyelvi táborok tömkelegéből válogathatnak azok a szülők és diákok, akik a nyár egy részét a nyelvtudásuk fejlesztésével töltenék. A kínálatban több száz olyan gyerekeknek és kamaszoknak szóló tábort találtunk, amik az aktív pihenés mellett nyelvórákat is kínálnak a táborozóknak, leggyakrabban angol vagy német nyelvből, de számos külföldi lehetőség is a nyelvtanulók rendelkezésére áll. Igaz, borsosabb áron, mint a hazai lehetőségek.

Nyelvtanulás Bezzeg Hanna

Ezek a tanfolyamok hetente 200-300 ezer forintba kerülnek, de így is nagyon népszerűek

Az elmúlt években egyre népszerűbbé váltak a két-három hetes külföldi nyelvtanfolyamok. A járvány miatt elrendelt utazási korlátozások és a lezárások persze nem tettek jót ennek a szektornak sem, de a nyelvtanárok abban bíznak, idén már többen döntenek úgy, hogy Máltán, Németországban vagy éppen Angliában tanulnak nyelvet. A HVG Nyelvtanulás 2022 cikke.

Közoktatás Szabó Fruzsina

Több tízezer diákot és egyetemistát érintenek a változások: ilyen lesz a 2021/2022-es tanév

A szakképzés átalakítását már tavaly levezényelték, nincs új felsőoktatási vagy köznevelési törvény, de azért változásokból így sem lesz hiány a 2021/2022-es tanévben. Nyáron újabb tíz egyetem váltott fenntartót, így már csak öt állami egyetem és egy állami főiskola működik az országban, indult viszont egy új felsőoktatási intézmény. Az iskolai szexuális felvilágosítás szabályait alapjaiban írta át a kormány, amelynek tavalyi (sokat kritizált) döntése alapján szeptembertől már hat évfolyam kezd tanulni az újraszabott Nemzeti alaptanterv alapján.

Hiába lenne rá pénz, mégis van olyan tankerület, ahol nem mehetnek busszal kirándulni a diákok Közoktatás Kurucz Tünde

Hiába lenne rá pénz, mégis van olyan tankerület, ahol nem mehetnek busszal kirándulni a diákok

A 16. kerületi iskolákban több szülő szerint nem engedélyezi a tankerület a bérelt buszos kirándulásokat. Az Észak-Pesti Tankerület cáfol, viszont az előző tanévben csak az erre szánt keretösszeg töredékét használták fel az intézmények. Az országban máshol sem jobb feltétlen a helyzet. Vannak olyan iskolák, ahol a szülők fuvarozzák autóval a gyerekeket az osztálykirándulásra.