#kötelező_olvasmány

Közoktatás Székács Linda

Ezeket a kötelező olvasmányokat kell elolvasni általános iskolában

A közoktatásban töltött éveik alatt a diákoknak számos kötelező olvasmányon kell átrágni magukat és valamilyen módon, például olvasónapló vagy dolgozat formájában számot adniuk a megszerzett információkról. Mutatjuk, hogy a 2020-as Nemzeti alaptanterv szerint milyen kötelező olvasmányokat kérnek általános iskolában.

Kiderült, hány elsősnek kellett idén évet ismételnie Közoktatás Kurucz Tünde

Kiderült, hány elsősnek kellett idén évet ismételnie

Még mindig toronymagasan elsőben a legnagyobb az évismétlők aránya – derült ki az Oktatási Hivatal szerkesztőségünk részére megküldött adataiból, ugyanis az elmúlt tanév végén százból továbbra is mintegy öt olyan gyerek volt, akiknek idén újra kell járniuk az első osztályt. Rajtuk kívül ötödikben és hetedikben is magas volt a bukási arány.