Közoktatás
A héten kezdődik a tanárok oltása, ma még lehet regisztrálni a második körre
A tervek szerint április első napján indul az első kör, az érintettek SMS-ben kapnak majd értesítést a részletekről.
A tervek szerint április első napján indul az első kör, az érintettek SMS-ben kapnak majd értesítést a részletekről.
Míg a legtöbb országban folyamatosan szigorítanak, és szinte minden napra jut egy hír, hogy éppen hol álltak át távoktatásra, addig Olaszország egyes tartományaiban újraindul a tantermi oktatás.
Spanyolországban lehet, hogy szeptembertől sem áll vissza az oktatás a szokott rendszerben.
Felvettek az egyetemre, vagy már javában hallgató vagy, de nem igazán látod át, milyen ösztöndíjak és támogatások járhatnak neked? Összegyűjtöttük a legfontosabb egyetemi ösztöndíjakat és juttatásokat, amelyek 2026-ban is segíthetnek abban, hogy kicsit nyugodtabban teljenek a félévek – anyagilag is.