A tanulóvezetők több mint fele elhasal az első vizsgán
A megkérdezettek szerint nem az oktatókkal és nem is a vizsgakövetelményekkel van a baj.
A megkérdezettek szerint nem az oktatókkal és nem is a vizsgakövetelményekkel van a baj.
Az ingyenes oktatás mellett a program keretein belül a diákok megismerkedhetnek a honvédelem értékeivel és szerepével is.
Érdemes élni a lehetőséggel.
Mit jelölnek a képen látható táblák és mi az az osztottpályás út? Az összes kérdésre tudjátok a választ?
Az új rendelet 2024. szeptember 1-jén lép hatályba. Mutatjuk a legfontosabb tudnivalókat.
Néhány éven belül teljesen megváltozhat a jogosítványszerzés menete.
A költségvetés mellett azonban számos problémát is okozna az autósiskoláknak.
7 órán és 9 percen keresztül azt hihettük múlt héten, hogy teljesen ingyenes lesz szeptembertől a jogosítványszerzés a középiskolások számára. Majd pontosított a kormány és kiderült, hogy továbbra is több százezer forintért kaphatják meg a vezetői engedélyt a diákok.
Mutatjuk, mik a feltételei a jelentkezésnek.
Az ingyenes gyakorlati órákra még várni kell.
A részletekről azonban még mindig semmit sem lehet tudni.
Végül sikerült neki, de a tanulóvezetés és a forgalmi vizsga még hátravan a jogosítványig.
Még mindig toronymagasan elsőben a legnagyobb az évismétlők aránya – derült ki az Oktatási Hivatal szerkesztőségünk részére megküldött adataiból, ugyanis az elmúlt tanév végén százból továbbra is mintegy öt olyan gyerek volt, akiknek idén újra kell járniuk az első osztályt. Rajtuk kívül ötödikben és hetedikben is magas volt a bukási arány.