#iskolaérett

Közoktatás Talabér Dominika

Tanulási nehézséget okoz a túl sok tévé és a kevés meseolvasás? Ezektől (is) függ az iskolaérettség

Sok olyan óvodás van, aki kimarad az olvasás, a történetmesélés élményéből. A kutatások szerint ők kevésbé lesznek később motiváltak az olvasásra, nagyobb valószínűséggel küzdenek majd tanulási nehézségekkel. Ez azzal is összefügghet, hogy akinek rendszeresen mesélnek, azzal valószínűleg többet is beszélgetnek, játszanak a szülők, és ez fordítva is igaz – mondta az Eduline-nak Kovácsné Kelemen Anikó óvodapszichológus, aki az iskolaérettségről, a túlzásba vitt "képernyőzés" hatásairól is beszélt.

Közoktatás Eduline

Iskolaérettség: hány éves korban lehet elkezdeni a tanulást?

"A következő napokban rengeteg szó lesz arról, hogy mekkora nagy mérföldkő egy gyerek életében az iskolakezdés. Emlékszem, hogy az én életemben is az volt; pont egy olyan tanévben lettem elsős, amikor a hatodik születésnap legkésőbbi idejét megváltoztatták augusztus 31-ről május 31-re, de azért ha valaki nagyon szeretett volna iskolába menni, és a nevelési tanácsadónak, meg az óvónéninek sem volt kifogása, akkor még augusztusi születésnappal is lehetett" - olvasható a Felicitász blogon.

Ajándékozás az iskolákban: öröm vagy anyagi teher? Campus life Székács Linda

Ajándékozás az iskolákban: öröm vagy anyagi teher?

Sok iskolában hagyomány, hogy a diákok decemberben megajándékozzák egymást. Míg egyes osztályokban jelképes összegből szervezik az ünneplést, máshol akár 5–6000 forintos ajándékokra is számítanak. A növekvő anyagi különbségek miatt azonban egyre több család számára okoz feszültséget az ünnepi készülődés, és vannak gyerekek, akik az anyagiak miatt mindezekből kimaradnak.