#iskolaállamosítás

Közoktatás Szabó Fruzsina

Kétszeres alapbér, pótlék az elmaradt térségekben dolgozóknak: ki mit ígér a pedagógusoknak?

Vissza kell adni az iskolákat az önkormányzatoknak, a pedagógusbéreket pedig emelni kell - ebben a két kérdésben nagy egyetértés volt a Civitas Intézet pénteki oktatási konferenciáján, az ellenzéki pártok oktatáspolitikusai nagyjából hasonlóan látják az iskolák és az egyetemek ügyét. A Fidesz-KDNP oktatáspolitikusai nem vettek részt a kerekasztal-beszélgetésen.

Közoktatás MTI

Megint odacsapott Hoffmann Rózsáéknak Pokorni

Az Országgyűlés oktatási bizottságának fideszes elnöke szerint a PISA-felmérés mostani adatai nem igazolhatják a változtatásokat, ugyanakkor azokat a véleményeket is helyére kell tenni, amelyek megfélemlített tanárokról szólnak. Ezt Pokorni Zoltán mondta az Újkatedra című oktatási szaklap internetes honlapján megjelent interjúban, amelyben arról is beszélt, hogy megspórolhatták volna az elmúlt két év gigantikus erőfeszítéseit, és jobb eredményt tudtak volna elérni, ha a nagy önkormányzatokat békén hagyják, és a kicsiket megsegítik.

„Nem lehet azonnal bevágni az egyest, ha valaki nem tud kötelet mászni” – a differenciálásban hisz az 50 éve tanító testneveléstanár Közoktatás Palotás Zsuzsanna

„Nem lehet azonnal bevágni az egyest, ha valaki nem tud kötelet mászni” – a differenciálásban hisz az 50 éve tanító testneveléstanár

Kevés a tornaterem, feszesek a 45 perces órák, a gyerekek pedig egyre eltérőbb fizikai állapotban vannak. Varga András karrierje során sok mindent látott és a mai napig a tudatos tervezésben és a differenciálásban hisz. Szerinte azokat a gyerekeket is lehet motiválni, akik sorra hozzák a felmentéseket és mindenkivel meg lehet szerettetni a sportot.