#hittanoktatás

Közoktatás MTI

Nem kötelező a vallás- és erkölcsoktatás a belga iskolákban

A belga alkotmánybíróság döntése nyomán a belgiumi vallon és flamand közösség állami fenntartású általános- és középiskoláiban a diákok szülei mostantól szabadon dönthetnek arról, hogy gyermekük részt vesz-e az órarendbe illeszkedő vallás-, illetve erkölcsoktatáson.

Közoktatás Eduline

Ilyen új tantárgyak lesznek az iskolákban: ezekre az órákra minden diáknak járnia kell

Szeptembertől új tantárgyakat is oktatnak az iskolák: kötelező lesz a hit- vagy az erkölcstan, a mindennapos testnevelésórán pedig relaxálni is kell majd. Az iskolák az óraszámok tíz százalékáról dönthetnek szabadon: emelt óraszámban taníthatnak bizonyos tárgyakat, de választhatnak az "extra" tantárgyak közül is, mint amilyen a családi életre nevelés vagy a jelenismeret. Mindez felmenő rendszerben valósul majd meg: 2013-ban az első, az ötödik és a kilencedik évfolyamosokat érintik a változások.

„A plusz egy év óvoda nem halogatás, hanem megelőzés” – szakértők mondták el a véleményüket a túl korai beiskolázásról Közoktatás Fuchs Viktória

„A plusz egy év óvoda nem halogatás, hanem megelőzés” – szakértők mondták el a véleményüket a túl korai beiskolázásról

Az iskolák nagy részében nincs elég idő, energia és szakember arra, hogy a problémákkal küzdő kisgyerekekkel egyénileg foglalkozzanak. Aki az iskolakezdés során lemarad, azt gyakran később is kudarcok érhetik, ami meghatározza a későbbi iskolai előmenetelét és önmagáról alkotott képét.