Ilyen új tantárgyak lesznek az iskolákban: ezekre az órákra minden diáknak járnia kell Közoktatás
Eduline

Ilyen új tantárgyak lesznek az iskolákban: ezekre az órákra minden diáknak járnia kell

Szeptembertől új tantárgyakat is oktatnak az iskolák: kötelező lesz a hit- vagy az erkölcstan, a mindennapos testnevelésórán pedig relaxálni is kell majd. Az iskolák az óraszámok tíz százalékáról dönthetnek szabadon: emelt óraszámban taníthatnak bizonyos tárgyakat, de választhatnak az "extra" tantárgyak közül is, mint amilyen a családi életre nevelés vagy a jelenismeret. Mindez felmenő rendszerben valósul majd meg: 2013-ban az első, az ötödik és a kilencedik évfolyamosokat érintik a változások.

Erkölcstan/hit- és erkölcstan

Szeptembertől felmenő rendszerben vezetik be az új tantárgyat az első és az ötödik évfolyamon. Alapesetben heti egy erkölcstanóra lesz kötelező, ehelyett lehet választani a felekezeti hit- és erkölcstant.

Elvileg a szülő dönt, azonban nem biztos, hogy indul a család felekezetének megfelelő hittanoktatás: a kormány csak azokat a hittanórákat finanszírozná, amelyre legalább heten jelentkeznek egy osztályból. A diákok meg is bukhatnak majd az új tantárgyból. A kötelező hit- és erkölcstannal kapcsolatos összes cikkünket itt találjátok.

Testnevelés

A mindennapos testnevelést 2012 szeptemberében vezették be, a következő években felmenő rendszerben építik be a tantervbe. Heti öt óra tesi kötelező, ebből kettőt ki lehet váltani diáksportköri tevékenységgel, a legújabb ötlet szerint a néptánc is beszámítható lenne.

Egy felmérés szerint sok helyen vannak gondok az infrastruktúrával: 457 településen egyáltalán nincs tornaterem, az iskolák több mint tíz százalékában pedig tanárból sincs elég. Erről itt olvashattok, a mindennapos testneveléssel kapcsolatos összes cikkünket pedig itt találjátok.

Ilyenek lesznek az óraszámok a 2013/2014-es tanévben

Általános és szakközépiskolák

Gimnáziumok

Szakiskolák

Relaxáció

A tesiórákon nemcsak sportolni, hanem meditálni is kell majd. Bagdy Emőke pszichológus, a Magyar Relaxációs és Szimbólumterápiás Egyesület elnöke, a program egyik kidolgozója szerint a relaxációnak köszönhetően a diákok kevésbé lesznek idegesek, és "egyensúlyba kerülnek". A relaxáció vezetéséhez szükséges továbbképzést eddig kétszázan végezték el. A kötelező iskolai relaxációról itt olvashattok.

Választható tantárgyak: családi élet, pénzügy, sakk

A családi életre nevelés tárgy a "nemek közötti alapvető különbségek" megismertetését és a "termékenységtudatos", "családbarát" szemlélet kialakítását tűzi ki célul. A jelenismeret nevű órán a tanulók az őket körülvevő világról és saját tapasztalataikról beszélgethetnek, a gazdasági és pénzügyi kultúráról szóló órákon pedig a piacgazdaság kialakulásáról és működéséről, az "igazságos elosztásról", a bankszámlákról, hitelekről, befektetésekről is tanulnak majd a diákok. A szabadon választható tantárgyak teljes listáját itt találjátok.

Örkény tarolt a magyarérettségin - kövessétek az eseményeket kedden is matekból az Eduline-on Érettségi-felvételi Székács Linda

Örkény tarolt a magyarérettségin - kövessétek az eseményeket kedden is matekból az Eduline-on

Idén több mint 142 ezren vizsgáznak valamilyen tantárgyból. Az első kötelező tantárgyból, vagyis magyarból hétfőn középszinten 77 972 fő, emelt szinten pedig 2278 tanuló ad számot tudásáról. Folyamatosan frissülő tudósításunkban minden fontos infót megtaláltok. A magyarérettségi nap szakmai támogatását köszönjük a Budapesti Metropolitan Egyetemnek.