Sok diák utálja az iskolai wc-ket
Négy felső tagozatosból egy kerüli az iskolai mosdókat. Az alsósok között jobb az arány, de ekkor még kevesebb is lehet a rossz tapasztalatuk.
Négy felső tagozatosból egy kerüli az iskolai mosdókat. Az alsósok között jobb az arány, de ekkor még kevesebb is lehet a rossz tapasztalatuk.
Ételmérgezés gyanújával ötszáznál több felnőtt és gyerek került kórházba Kínában az utóbbi napokban - jelentette a...
Vízhiányról, lerobbant mosdóhelyiségekről, be nem fejezett felújítási munkálatokról, sőt, még fel sem épített tanintézményekről is beszámoltak a hétfői romániai médiajelentések a most kezdődött új iskolai tanév alkalmából, megállapítva, hogy az iskolák egyharmadában a legalapvetőbb egészségügyi feltételek sincsenek meg.
Sok helyen még órarend sincs, ahol viszont van, ott sok esetben sokkoló óraszámokkal kellett szembesülniük a tanulóknak és a szüleiknek is. Részben a mindennapos testnevelés miatt iskolák tucatjaiban indul a tanítás 0. órával, ami után a diákok még 6-7-8, esetenként, felsőbb évfolyamokban akár 9 órát is végigülnek.