#gólyák

Felsőoktatás Gál Luca

Mindent a sikeres tárgyfelvételért – hogy kerüljétek el a tárgyak ütközését?

A legendák már mindenkihez eljutottak - kiléptetett a rendszer, kiestek a létszámból, emiatt halasztani kell egy félévet – a tárgyfelvételi borzalmairól. Igaz, tényleg szokás izgulni előtte, hiszen legtöbb esetben magatoknak kell összerakni az órarendet és szeretnétek, hogy minden úgy legyen, ahogy elterveztétek. Ezért most segítünk, hogy az ütközések miatt biztos ne kelljen aggódnotok.

Felsőoktatás Gál Luca

Egyetemi szótár gólyáknak, hogy mindent tudjatok mire elkezdődik a félév

Az első hetekben számos olyan kifejezéssel találkozhattok majd az egyetemen, amikről valószínűleg ötletetek sincs, hogy mit is takarhatnak. Azért, hogy elkerüljétek az ilyen helyzeteket, összegyűjtöttünk 10+1 fontos fogalmat, amit érdemes tudnotok még a félévkezdés előtt, így már nem érhet majd titeket váratlan meglepetés.

Felsőoktatás Gál Luca

Ismerkedj meg a Neptunnal - itt van minden, amit a gólyáknak tudni kell róla

Igaz, még csak most fogtok belecsöppenni az egyetemi életbe és kezdtek el megismerkedni annak ügyes-bajos dolgaival, a Neptunról biztos jóval a felvételik előtt hallottatok már. Minden egyetemista kedvenc felületéről van szó, ami sosem okoz csalódást, és természetesen mindig betölt, amikor a legnagyobb szükség van rá - vagy mégsem.

Ajándékozás az iskolákban: öröm vagy anyagi teher? Campus life Székács Linda

Ajándékozás az iskolákban: öröm vagy anyagi teher?

Sok iskolában hagyomány, hogy a diákok decemberben megajándékozzák egymást. Míg egyes osztályokban jelképes összegből szervezik az ünneplést, máshol akár 5–6000 forintos ajándékokra is számítanak. A növekvő anyagi különbségek miatt azonban egyre több család számára okoz feszültséget az ünnepi készülődés, és vannak gyerekek, akik az anyagiak miatt mindezekből kimaradnak.