#gimnazista

Érettségi-felvételi Eduline

Készülj velünk a matekérettségire!

Jövő héten indul az eduline és a matekerettsegi.hu közös érettségi előkészítő sorozata, minden héten egy-egy olyan témakört fogunk feldolgozni ami jó eséllyel visszaköszönhet élesben is. Ráadásul bemutatunk nektek egy olyan új interaktív tanulási formát, amit máskor is használhattok ha elakadnátok a tanulásban.

Érettségi-felvételi Eduline

Az egész életedet befolyásolja, hogy milyen a középiskolád

Lényegében már a középiskola megválasztásával eldől, hogy a diákból diplomás lehet-e, vagyis a szülők társadalmi pozíciójától legalább annyira függ a gyerek jövendő státusa, mint a képességeitől – állapítható meg abból a felmérésből, amelyet szociológushallgatók készítettek érettségi előtt álló budapesti diákok körében.

Felsőoktatás Eduline

Színészetből jeles

Nem is gondolnánk, hogy egy olyan sikeres művésznek, mint Hajdu Steve, milyen nehézségekkel kellett megküzdenie az iskolában. Az azóta már befutott színész még ma sem tud szabadulni nyomasztó emlékeitől, de szerencsére, a sanyarú gimnáziumi évek után bejutott a főiskolára, amely mindenért kárpótolta. Tanulmányairól és karrierjéről mesélt nekünk.

Nyelvvizsga, nyelvi érettségi: melyik éri meg jobban? Nyelvtanulás Kurucz Tünde

Nyelvvizsga, nyelvi érettségi: melyik éri meg jobban?

Évről évre több ezerrel csökken a nyelvvizsgázók száma, mert a diploma megszerzésének már nem kötelező feltétele. Ugyanakkor a felvételin az intézményi pontoknál akár 50-70 pluszpontot is érhet a nyelvtudás, de ebben a tekintetben óriási különbségek lehetnek az egyetemek, a karok és a szakok között.