Minden héten a katolikus katekizmusból feleltette volna a BTK dékánja a PPKE melegek mellett kiálló pszichológusát
Zsila Ágnes ezt követően felmondott.
Zsila Ágnes ezt követően felmondott.
Elindult a diákok 7IGEN-es alternatív oktatási népszavazása, közben pedig a Budapesti Corvinus Egyetem épp attól az oktatójától vált meg, aki korábban felhívta a figyelmet az etikátlanságra. Ezek voltak 2023 októberének legfontosabb történései.
Tudásmenet, sztrájk, felmondó pedagógusok, belső teljesítményértékelés, Erasmus-botrány - nem telt eseménytelenül 2023. januárja, aminek már rögtön a második reggele a pedagógusok "demonstrációjával" indult.
November 1-től már nem kell bejárnia azoknak a pedagógusoknak, akik felálltak a státusztörvény miatt. Az iskola azonban november 30-ig nem is vehet fel mást a helyükre, még akkor sem, ha lenne rá jelentkező.
A legtöbben az érintett tankerületben a legtöbben a státusztörvény miatt mondtak fel.
Rétvári Bence szerint csak a pedagógusok egy százaléka.
Szeptember 29-ig dönthettek a pedagógusok, hogy elfogadják-e a státusztörvény szerinti új jogviszonyukat. A Nemzeti Pedagógus Kar elnöke szerint ennyien távozhattak az oktatásból.
A Társaság a Szabadságjogokért jogásza szerint aggályos a státuszváltás, a munkáltatók pedig visszaélnek a hatalmi pozícióikkal.
A nagyobb felmondási hullám egyelőre elmaradt, a Pedagógusok Szakszervezete szerint az majd szeptemberben jöhet.
A pedagógus múlt hét pénteken számolt be a döntéséről, mostanra pedig már a hivatalos dokumentumok is megvannak.
A köznevelésért felelős államtitkár egy interjúban ismertette a következő hónapok "menetrendjét."
„Nem szeretném behúzni fülemet-farkamat és megtanulni, hogy hol van a helyem, és ez a státusztörvény arról szól, hogy a pedagógusokat most jól megbüntetik” – indokolt egyikük.
Hasonló kezdőfizetése lehet egy gépésztechnikusnak, egy szoftverfejlesztőnek és egy mentőtisztnek.