Igazolványok nélkül Szombathelyre vonatozott a két eltűnt 11 éves fiú Egerből
A két fiú reggel azt mondta, hogy iskolába megy, de ehelyett vonatra szálltak.
A két fiú reggel azt mondta, hogy iskolába megy, de ehelyett vonatra szálltak.
Mobiltelefonra gyűjtött, helyette viszont az összes megtakarított pénzét a társainak adta.
70 évig kihaltnak hitték, majd megtalálták a csontjait egy bagoly köpetében.
Az egerek alaposabb vizsgálatára kifejlesztett Moculus segítségével komoly előrelépést érhetnek el a látás helyreállításának kutatásában.
Egy diákkal történt baleset után úgy érezték, hogy több ismerettel kell rendelkezniük az életmentésben, példaértékűen cselekedtek.
Hétfő reggel az egri egyetem egyik tanszékén ütött ki a tűz, amiben szerencsére senki sem sérült meg - közölte a Heves megyei katasztrófavédelmi szóvivő az MTI-vel.
Február 15-ig jelentkezhettek a 2019-es felsőoktatási felvételire. Új cikksorozatunkban megnézzük, hányan kerülhetnek be a különböző egyetemekre és főiskolákra ebben az évben. 10. rész: Eszterházy Károly Egyetem.
Egy Eger környéki iskolában egy naptár és egy jegyzetfüzet volt a tanárok év végi jutalma.
Még mindig Magyarország legszebb egyetemvárosát keressük, a péntek 7 órai állás szerint egyelőre Szeged vezet.
A gyerek sem lehet akadály a jövőben, ha valaki az egyetemen dolgozna.
Ha egyetemista vagy, biztos megvannak a kedvenc helyeid a kampuszon: ahol jó leülni a szaktársakkal két óra között, meginni egy kávét vagy akár együtt tanulni. De van egy hely, ami mindenki életében közös pont: a könyvtár. Itt sosem érzi egyedül magát az ember, hiszen legyen szó egy nyugis délutánról vagy épp vizsgaidőszakról, mindig körülvesznek a jegyzetekbe és könyvekbe merülő hallgatótársak.