Díjazták a legkiválóbb matematika, biológia, kémia és fizika tanárokat
A természettudományos oktatás legkiválóbb pedagógusait díjazták szerdán a Magyar Tudományos Akadémia székházában.
A természettudományos oktatás legkiválóbb pedagógusait díjazták szerdán a Magyar Tudományos Akadémia székházában.
Rufusz Kingát is jelölték a világ egyik legrangosabb gyermekirodalmi kitüntetésére, az Astrid Lindgren Memorial Awardra.
Csak a legkiválóbb pedagógusok részesülhetnek a díjban, amelynek odaítéléséről rangos szakmai zsűri dönt.
A zenekar többek között az egyetem jelenlegi és volt hallgatóiból áll.
Tényleg Alfred Nobel féltékenysége miatt maradt ki pont a matematika a díjazott területek közül?
Három ezüst- és egy bronzéremmel térhettek haza a Dubajban szervezett versenyről.
Mátyus Edit, az ELTE kémikusa, az Osztrák Tudományos Akadémia méltatása szerint a kvantummechanika területén úttörő kutatásokat végez.
70 évig kihaltnak hitték, majd megtalálták a csontjait egy bagoly köpetében.
A díjazottakat Game Awardson hirdették ki, és nem maradtak el a készülő játékok bejelentései sem.
Egy általános iskola, három gimnázium és egy technikum tanára vehette át a neves díjat.
Hat díjazott pályázót választanak ki a verseny során.
Stépán Gábor akadémikust az Amerikai Gépészmérnök Egyesület (ASME) tüntette ki.
Nem az a baj, ha a gyerek éretlen még az iskolához, hanem az, ha ez már csak ott derül ki, a teljesítményelvárások, összehasonlítások és értékelések közben - mondta Badacsonyi Jácinta gyerekpszichológus.