Életében először jár iskolába a 14 éves magyar–olasz lány
Édesanyja az apja elől rejtegette a lányt, ezért még iskolába sem íratta be.
Édesanyja az apja elől rejtegette a lányt, ezért még iskolába sem íratta be.
Az ügyészség által közzétett felvételen jól kivehető, hogy a sofőr segítségnyújtás nélkül hajtott tovább a baleset helyszínéről.
A 12 és a 14 éves lányt egy fehérvári gyorsétteremben találták meg.
A diáklány az iskolában a portástól kért segítséget.
Egy, a vezérkari főnökhöz érkezett bejelentés szerint nem ez volt az első eset, amikor a főtiszt valamelyik női beosztottjához szexuálisan akart közeledni. A Honvédelmi Minisztérium cáfol.
A maximálisan kiszabható időre javítóintézeti nevelésre ítélték a támadót.
A diáklányt a másik két lány a következő szünetben többször megütötte, megrugdosta.
A lányt mentőhelikopterrel szállították kórházba.
Hét embert kellett kórházba vinni lőtt sebesülésekkel, kettőnek kritikus volt az állapota.
A középiskolás diáklány az egyik szünetben egy korábbi sérelem miatt támadt rá osztálytársára.
Egy hónap után szombaton meghalt Armita Garavand iráni középiskolás diáklány, aki október elején vitatott körülmények között esett kómába a teheráni metróban.
A célja, hogy egy robottal boldogabbá tegye Párizs utcáit.
Már csak egy napja maradt azoknak, akik 2026 februárjában szeretnék megkezdeni tanulmányaikat valamelyik egyetemen vagy főiskolán. A keresztféléves felvételi határideje november 15-én, éjfélkor lejár - mutatjuk, mire érdemes figyelni az utolsó órákban, milyen szakok közül lehet választani, és hogyan számítják a pontokat.