Ezekből a gimnáziumokból értek el a legtöbben helyezést a biológia OKTV döntőjében
Közel 30 ezer diák vett részt 2024-ben az Országos Középiskolai Tanulmányi Versenyen. Mutatjuk, hogy biológiából melyik gimnáziumok adták a legtöbb döntőst.
Közel 30 ezer diák vett részt 2024-ben az Országos Középiskolai Tanulmányi Versenyen. Mutatjuk, hogy biológiából melyik gimnáziumok adták a legtöbb döntőst.
A kutatók egyre több bizonyítékot találnak arra, hogy a mikroműanyagok nemcsak a környezetet, hanem a szervezetünket is átalakíthatják – akár a gondolkodásunkat is.
Ha minden kérdés egy jegyet ér, akkor sikerülne ötösre megírni?
Minden kérdésre tudjátok a helyes választ?
4208 középiskolás diák mérettette meg magát idén az Országos Középiskolai Tanulmányi Versenyen biológiából. Többen, mint matematikából, történelemből és magyar nyelvből, valamint magyar irodalomból, így az angol nyelv után idén ez volt a második legnépszerűbb tantárgy azok között a diákok között, akik OKTV-n vettek részt.
Mutatjuk a biológiaérettségi hivatalos megoldásait és a feladatsorokat közép- és emelt szinten.
Kedden az írásbelik a biológiával folytatódtak. Mutatjuk, milyen témakörök kerültek elő a középszintű biológiaérettségin.
Sajnos függvénytáblázatot nem lehet.
Korábbi vizsgák feladataiból válogattunk. Nektek hogy sikerülne, ha ma lenne az érettségi?
Három magyar diák is érmet szerzett a rangos nemzetközi megmérettetésen.
Hány pontot szereznétek, ha ez egy biológia dolgozat lenne?
Már megnézhetitek az Oktatási Hivatal oldalán a 2025-es emelt szintű érettségik témaköreit. Mutatjuk, mire számíthattok biológiából.
Még mindig toronymagasan elsőben a legnagyobb az évismétlők aránya – derült ki az Oktatási Hivatal szerkesztőségünk részére megküldött adataiból, ugyanis az elmúlt tanév végén százból továbbra is mintegy öt olyan gyerek volt, akiknek idén újra kell járniuk az első osztályt. Rajtuk kívül ötödikben és hetedikben is magas volt a bukási arány.