Közoktatás
Március végéig még pályázhatnak a diákvállalkozások
Már csak két és fél hónapig fogadja a Vállalkozás 2000 Alapítvány a diákvállalkozások támogatására benyújtott pályázatokat.
Már csak két és fél hónapig fogadja a Vállalkozás 2000 Alapítvány a diákvállalkozások támogatására benyújtott pályázatokat.
Erőszakkal tömték az ételt a gyerekekbe, verbálisan és fizikailag is bántalmazták őket már a 2010-es évek elején is egy most felbukkanó egykori áldozat szerint abban a nagykanizsai piarista óvodában, ahol a szülők augusztus elején az óvoda igazgatójánál és az intézményt fenntartó piarista rendnél is panaszt tettek. Az óvónőt írásban figyelmeztették, de továbbra is a gyerekek között dolgozhat, ráadásul vezető beosztásban.