Hivatalosan is felmondott Simkó Edit, január 20-án tanít utoljára az iskolájában
Azt követően döntött így, hogy a kollégái megpróbálták meggyőzni arról; nem lesz olyan rossz a belső értékelési rendszer bevezetése.
Azt követően döntött így, hogy a kollégái megpróbálták meggyőzni arról; nem lesz olyan rossz a belső értékelési rendszer bevezetése.
Simkó Edit iskolájában egyedül tiltakozott a tavaly februári demonstrációs hullám idején, most úgy döntött: ő is felmond.
„Fogjatok össze, és helyezzétek letétbe a felmondásaitokat” – üzente Simkó Edit, budapesti pedagógus. Végső elkeseredésben jutott a felmondás gondolatáig.
Kedden is polgári engedetlenségi akcióba kezdett Simkó Edit, aki a szombati, Kossuth téri pedagógustüntetésen is beszédet mondott. A pedagógus a Facebookon közzétett levélben elmagyarázza, miért álságos az a hivatkozási alap, amellyel a kormány próbálja elhallgattatni a tiltakozó pedagógusokat, és miért kellene azonnal folytatni a tárgyalásokat.
„A mai napon Simkó Edit az iskolájából egyedüli tanárként polgári engedetlenségbe fogott, egyedül állt ki a pedagógusok sztrájkjogáért” – írja a Facebookon a Tanítanék.
Kevés a tornaterem, feszesek a 45 perces órák, a gyerekek pedig egyre eltérőbb fizikai állapotban vannak. Varga András karrierje során sok mindent látott és a mai napig a tudatos tervezésben és a differenciálásban hisz. Szerinte azokat a gyerekeket is lehet motiválni, akik sorra hozzák a felmentéseket és mindenkivel meg lehet szerettetni a sportot.