Közös felmondásra buzdítja kollégáit egy budapesti tanár Közoktatás
Eduline

Közös felmondásra buzdítja kollégáit egy budapesti tanár

„Fogjatok össze, és helyezzétek letétbe a felmondásaitokat” – üzente Simkó Edit, budapesti pedagógus. Végső elkeseredésben jutott a felmondás gondolatáig.

Simkó Edit Facebook-oldalán tette közzé levelét, amiben azt kéri a tanároktól, hogy akik hozzá hasonlóan a tanári pálya elhagyását fontolgatják, egy időben tegyék, hátha ezzel változást tudnak kikényszeríteni - foglalta össze riportjában az RTL Híradója.

Nekem ne fenyegetőzzön az a miniszter, akinek az a dolga, hogy értem dolgozzon

– fogalmazott. Hozzátéve, hogy várta, hogy az új kormány nagyobb figyelmet fektet az oktatásra, de most úgy érzi, erre esély sincs.

De nem csak a tanárokhoz szólt, a szülőknek és az összes állampolgárnak külön-külön üzent. Miközben Pintér Sándor belügyminiszter a parlamenti meghallgatásán azt mondta, fegyelmi kérédésnek tekinti a polgári engedetlenésget.

Nagy Erzsébet, a Pedagógusok Szakszervezetének (PDSZ) alelnöke most azt mondta: szerintük a tanárok épp eleget tesznek azért, hogy megbecsüljék őket. "Azt javasoljuk a kollégáknak, hogy ha már ezt a lépést megteszik, látványosan és egyszerre tegyék" - mondta.

 

Központi írásbeli 2026: itt vannak a korábbi évek hatodikos feladatlapjai és megoldókulcsai magyarból Közoktatás Palotás Zsuzsanna

Központi írásbeli 2026: itt vannak a korábbi évek hatodikos feladatlapjai és megoldókulcsai magyarból

A sikeres felvételi alapja a rendszeres és tudatos gyakorlás – szerencsére január 24-ig még bőven van idő felkészülni. Összegyűjtöttük az elmúlt évek hatodikos feladatsorait, amelyek jó támpontot adnak ahhoz, milyen típusú feladatokra számíthatnak a diákok a 2026-os központi írásbelin. 10 feladatot kell megoldani, 45 perc alatt, 50 pontos a feladatsor, számít a helyesírás és könnyű kicsúszni az időből